“Istennek beszéde élő és ható” Zsidók 4,12
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1996. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
JER ÁLTAL MACEDÓNIÁBA (4/5)
Ének éjjel
“És miután sok ütést mértek rájuk, tömlöcbe veték őket, megparancsolva a tömlöctartónak, hogy gondosan őrizze őket. Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöcbe, és lábaikat kalodába szorítá. Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják őket. És hirtelen nagy földindulás lett úgyannyira, hogy megrendültek a tömlöc fundámentumai; és azonnal megnyíltak az ajtók mind, és mindnyájoknak a bilincsei feloldódtak. Fölserkenvén pedig a tömlöctartó, és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcnek ajtajai, kivonva fegyverét, meg akarta magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok. Pál azonban nagy fennszóval kiáltott, mondván: Semmi kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk! Az pedig világot kérve, beugrott és remegve borult Pál és Silás elé.” Ap. Csel. 16.23-29
Uram, minden azon múlik, meghalljuk-e szavadat. Taníts meg érteni, amit most mondani akarsz. Áldj meg bennünket engedelmességgel. Kérünk, cselekedj bennünk, hagyjunk munkálkodni Igéd és Lelked által.
Ámen.
Egy kis füzetet olvastam egyszer, a címe ez volt: “Jó úton és mégis viharban.” Az volt a lényege, nem az igazolja, hogy jó az út amin járok, ha minden simán megy. Nem is mehet minden simán, hiszen van valaki, aki ellene áll a dolgoknak, hogy ne cselekedhessünk. Pálék jó úton vannak, keresték Isten akaratát, jó sínen voltak, minden kicsi dologra figyeltek. A pecsét is ott volt szolgálatukon, Lídia szívét megnyitotta az Úr, elkezdődött az ébredés. Jó úton vannak, és mégis kitör a vihar. Az ördög üldözést támaszt. Nemcsak megvesszőzik, megverik őket, börtönbe kerülnek, lábaikat kalodába szorítják. Bele tudjuk-e képzelni magunkat lelki állapotukba?
Azok akik ezt az egész dolgot véghezvitték velük, a Sátán eszközei voltak, vagy Isten eszközei? Sokszor kérdés ez történésekkel kapcsolatban, az Úrtól van, vagy a Sátántól? Jó volna világosabban látni ebben a dologban. Jóbnál csak annyit tehet a Sátán, amennyit Isten megenged. Minden Isten engedélyével történik, mert Ô az Úr. Isten aláírása nélkül nem futhatnak parancsok. Jób történetében a legapróbb részletekig szüksége volt a Sátánnak Isten engedélyére. Az Úr megszabta a próba és kísértés határait, csak addig engedi, amíg javunkra van. Tovább már nem mehetett a Sátán.
Ismerjük a történetet, amikor Dávid megy az embereivel, és Sémei kővel dobálja és szidalmazza. Vérszopó és istentelen embernek nevezi. Dávid emberei el akarják hallgattatni, de ő azt mondja, hagyjátok, az Úr mondotta neki, szidalmazd Dávidot. Nem is igaz, amit Sémei kiabál, de Isten megengedi, oka van rá, és Dávidnak javára van. “Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van.” (Róm 8,28). Egyszer nagyon nehéz helyzetben mondta az Úr nekem: vigyázz, Isten szolgái ők a te javadra.
Biztos vagyok benne, Pálékban is feltámadt a komoly kérdés, – Istenem, miért? Jézus mikor a kereszten kiált, ugyanezt mondja: Én Istenem, miért? Itt érthető volt ez a kérdés, engedelmesek voltak, mindent úgy tettek, ahogyan az Úr mondta, miért kellett ennek így történnie? Amikor az ember azért imádkozik, hogy Uram erősítsd a hitünket, nagyon sokszor Isten válasza a próba. A sportolók teljesítményét a gyakorlás, a próba növeli. Az a borzasztó, a hitünk nem gyakorlott. A testünket gyermekkorunktól kezdve gyakoroljuk munkával, tornával. Értelmünket a tanulás, a gondolkozás erősíti. Csak hitünk gyenge, nem gyakorlott. Talán megragadtad, hogy Jézus meghalt érted, és azóta semmi? Ha nem gyakorlod a hitedet, Isten kénytelen gyakoroltatni.
Egyszer erről beszélgettünk, kísértés, vagy próba? Az esemény ugyanaz. Azt mondottuk, a Sátán oldaláról kísértés, azt akarja, hogy bukjak, tönkremenjek, Isten oldaláról próba, azt szeretné, hogy megerősödjek. A történéseket azért engedte meg Isten, hogy erősödjön a hitem, és javamat munkálja. Nehéznek látszik, de egy szempár néz és várja, hogy bízzak benne. Növeld a hitünket, kérik a tanítványok, és nem tudják mit kérnek, mert a próba ennek az útja. A legközelebbi próbánál jó volna azt mondani: Uram köszönöm hogy jót akarsz velem, javamat munkálod, hitemet erősíted.
Olyan jó, hogy Pálék ketten voltak. Nagy ajándék a társ. Milyen jó a házastárs, ha tudsz vele együtt imádkozni, egy testvér, aki közel van a szívedhez. “Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát.” (Préd 4,9-10). Ketten voltak itt is a kalodában, a belső börtönben. Úgy gondolom, hat óra körül zárhatták be őket, nyilván azt mondták a bírók, a hivatalos időnek vége, majd holnap folytatjuk. Eldöntjük, mi legyen velük. Mit csinált Pál és Silás hat órán keresztül? Csak éjféltájban kezdtek imádkozni és dicsőíteni Istent. Biztosan tudjátok, belül harcoltak. Nekik sem volt könnyű, akárcsak neked és nekem. Nem azonnal tudtak énekelni, ott volt bennük a miért, meg kellett harcolni a hitnek a szép harcát, hogy hitben tudjanak maradni.
Sok győzelmen mennek át, Lídia megtér, a szolgálólányból kiűzték az ördögöt, megy tovább Isten ügye, és váratlanul, egy óra leforgása alatt a legnehezebb helyzetbe jutnak. Nyilván ott volt bennük a nagy kérdés, Uram miért? Valószinű keresték, hol követtünk el hibát? Idő kell ahhoz, hogy minden kérdést végiggondoljon az ember. Még az is felvetődhet: érdemes akkor Istent szolgálni? Ha engedelmes vagyok, cserbenhagy az Úr? Nyilván ott volt az ördög is: na, most mit csináltok?
Jöttek a kérdések. Tudjuk mit jelent a hitnek harca a próbák, kísértések idején. Minden kis próba Isten részéről: megtiszteltetés. Annyit jelent: van mit próbálni. Amíg nincs mit próbálni, addig Isten nem ad próbát. Emlékszen hívő életem gyermekkorára, annyira boldog voltam. Valaki beszélt a nehézségekről, – ránézek, hol vannak itt nehézségek? Hát minden olyan jó, szeret az Isten, én is szeretem Ôt, tele vagyok örömmel, hogy-hogy próba, kísértés, nehezek, mikor csupa öröm minden? Gyermek voltam. Valaki azt mondta: olyan vagy most, mint egy kis csecsemő, akit nagyon szeret az anyja, mosolyogva fekszik a bölcsőben, minden jó. Aztán ahogy nőttem, jöttek a próbák. Az anyagi életünket teljesen az Úrra bíztuk. Azt mondtuk, soha senkinek nem fogjuk mondani, mire van szükségünk, nem kérünk, sőt el sem fogadunk semmit, amiről nem tudjuk biztosan, hogy az Úr kezéből származik. Csendesheteink akkor még sokkal kisebbek voltak. 15 ember volt itt. Elfogyott a pénzünk, vacsorára már nem volt kenyerünk. Az ittlevők közül bárki szívesen segített volna, de senkinek nem volt szabad látni, tudni. Megették az ebédet, nem tudták, hogy vacsora nincs. Olyan örömünk volt, hitben vártuk, mit csinál az Úr? Nagy öröm a hitpróba, ha igazán hitben marad az ember. A csoda megtörtént, katonák gyakorlatoztak a környéken, ősz volt, szilvafáink tele voltak szilvával. Bejött egy katona, mennyiért adnánk egy sapka szilvát? Perceken belül itt volt az egész társaság, vitték a szilvát, egy sapkáért két forintot adtak. Csak néztünk egymásra, – hát ki gondolt erre? Az üzlet sem zárt még be, valaki leszaladt, és este vígan ettük a kenyeret és mondogattuk, – hát ilyen az Úr?! A próba megerősíti a hitet.
Építkeztünk anélkül, hogy pénzünk lett volna. Az Úr menetközben adta meg az anyagiakat. Akkoriban nem beszélhettünk ezekről a csodákról, nehogy azt mondják, felhívás. Az Úr kipróbálta hitünket, aztán megadott mindent, nem volt több ilyen próba. Az itteni szolgálatunkban a próbákkal teli idők voltak a legcsodálatosabbak. Ne féljünk a próbáktól, Isten megerősít. Mindig Ô a győztes!
A másik dolog a félelem kérdése. Házainkon sehol nincs kulcs a zárakban. Se ajtó, se kapu nincs bezárva. Az első időkben azt mondta az Úr: “Kerítetlenül fogják lakni Jeruzsálemet a benne levő emberek és barmok sokasága miatt. Én pedig, szól az Úr, tűz-fal leszek körülötte és megdicsőítem magamat ő benne.” (Zak 2,4-5). Kívüle nincs védelem a számunkra.
Jerikóban volt a káposztánk, szintén rossz kerítés, nyitott kapu mellett. Mikor mentünk, hogy hazahozzuk, egy darabot sem találtunk, mind ellopták. Ott álltunk, – Uram hát Te vagy a védelem, tőlünk soha nem loptak el semmit, és most megengedted, hogy az egészet elvigyék? Te vagy a tűz-fal, akkor hogy jöhet be valaki lopni? Aztán az Úr megkérdezte: – mi fontosabb, a tolvaj lelke, vagy, amit elvitt?! Akkor megértettük, s megszégyenülve mondtuk: nem a tolvaj lelke érdekelt bennünket, hanem a káposztánk. Emlékszem azokra a hetekre, hónapokra, minden együtt imádkozásunknál elhangzott: Uram áldd meg, keresd meg a káposzta tolvajt. És bizonyosságunk volt, hogy találkozunk vele a mennyben. Ez az ember nem tudta, hogy nemcsak káposztát lopott, hanem imádságot, és üdvösséget is. És nem hiányzott a káposzta. De a legcsodálatosabb a kérdés volt: mi fontosabb neked, a káposzta, vagy a tolvaj lelke?
Megkérdezték tőlem, nem félsz, hogy éjjel bejön egy rabló? Nem, válaszoltam. Aztán egyik éjjel, valaki bejött, és felgyújtotta a villanyt. Egy iszákos lány állt az ágyam előtt feldult arccal és azt mondta: öt percig fog élni, mert felgyújtottam a házat. Azt válaszoltam neki: akkor menj ki, mert az utolsó öt percben aludni szeretnék. Kiment, nem gyújtott fel semmit. Ha hitben vagyunk, nem kell megijedni. A lány elment, később mikor visszajött, átadta magát az Úrnak. Mi lett volna, ha azt látja, hogy kifutok a házból, és rendőrséget keresek? A próba megerősíti a hitet. Nem kell félni emberektől sem, szegény leányt az ördög megbolondította akkor az italon keresztül.
Komoly próbája volt az Úrnak, amikor egy nagyon megkötözött valaki súlyos állapotban volt itt, össze akart mindent törni, és utána elrohant. Emlékszem az álmatlan éjszakára, itt feküdtem és azt mondtam: – Uram becsaptál, elhittem, hogy elég erős a védelmed ezekkel az emberekkel kapcsolatban, és az ördöggel szemben is. Mi lesz, ha egy vonat elüti, Vagy más tragédia történik? Nekifutott a sötét éjszakának és napokig nem tudtunk róla semmit. Akkor azt mondtam: Istenem, én ezt a szolgálatot befejeztem. Hívő ember maradok, mert megváltottál, de hitből semmit nem merek csinálni, ha ilyen következményei lehetnek, és ha nem védesz meg, akkor nem. Aztán megtaláltuk, elvitte a mentő, Elmegyógyintézetbe került. Bennem ott maradt a kérdés, ha nem számíthatok az Úrra, hogy folytassam a szolgálatot?
Nagyon világosan emlékszem, ahogyan megerősített az Úr. Oka volt arra, amit tett. Jó volt világosan meglátni, Ô a nagyobb, Ô az erősebb. Pálnak azt mondta az Úr: Ne félj és ne hallgass, Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson. Két verssel később rátámadnak és ártanak néki, és becsukják. De végeredményben mégsem ártanak.
Megértettem: ez az egész nagy összetörettetés és csalódás az óemberemnek szólt, aki már kezdett nagyra lenni. Hálás vagyok az Úrnak, lehet, ha ez akkor nem következik be, most ott vagyok a rajongók között. Megállított egy úton az Úr, ahová nem kellett mennem. Világos, hogy minden a javamra van, ha eltévedek, kész megállítani. Hálás vagyok azért az éjszakáért, hogy nem mentem tovább azon a vonalon, ahol akkor futottam. Bármilyen összetöretés javamra van, hitemet tisztítja, és közben erősít. Minden próbából így jöhet ki az az ember, aki kitart. Azt mondja az Ige: “Boldog az az ember, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját.” (Jak 1,12). Semmi mást nem kell tenni, csak hinni, hogy Ô akkor is jót tesz, mert szeret. Aki egyszer igazán meglátta a keresztet, azt soha többé nem tudja az ördög meggyőzni, hogy Ô nem szeret. Annyira szeret, hogy az Ô Egyszülött Fiát adta értem, és amit csinál az jó.
Valakinek, akinek az egész élete tönkrement, írtam: ugye tudod, hogy a jó úszó örül a hullámoknak. A rossz úszó sokat iszik. Ha jó úszó szeretnél lenni, örülj a hullámoknak, maradj vidám.
Pál és Silás jó úszók voltak, hat óra elég volt nekik, hogy átjussanak a hullámokon, és egyszer csak kijutottak a tiszta, világos szabad ég alá. Így mondja az Ige: imádkoztak. Az első dolog minden kísértésben, hogy imádkozz. Ahogy Jézus is tette. Gondoljunk a Gecsemánéra, háromszor ment vissza, földre borulva hangos kiáltások között imádkozott, és meghallgattatott az ő istenfélelméért. Imádkozz, de ne szép imádságot mondj, hogy Uram én most hiszek benned. Mondd nyugodtan, ahogy mondtam azon az éjszakán: Uram elvesztettem a hitemet, nem tudom tovább csinálni. Mondd, ami belül van a szívedben. Azt mondja a Biblia: Öntsétek ki szíveteket Ôelőtte. Ezt várja az Úr, hogy őszintén elmond, ami benned van.
Jób ilyeneket mond az Úrnak: gyönyörködsz abban, hogy kínozz. A kegyes barátoknak, akik olyan szépeket mondtak, gyönyörű igei vígasztalásokat, a végén azt mondja az Úr: nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób. Hazug kegyeségükért, képmutató imádságukért csak a Jób imádságáért nem pusztítja el az Úr a barátokat. Minket sem pusztít el a kegyes szövegünkkel, amit mi is képesek vagyunk elmondani. Mondjuk azt, ami a szívünkben van, szóljunk Hozzá igazán.
Nem tudom mit imádkozott Pál és Silás. Lehet, hogy Jóbhoz hasonló dolgok hangzottak el ott is. És látjátok meghallgattatnak, mert amikor már énekkel dicsőítik az Urat, elült a vihar, és kisütött a nap. Csodálatos dolog, hogy kalodába zárva, megverve, a belső börtönben reménytelenül, kilátástalan helyzetben elkezdik dicsőíteni az Urat. Ének az éjszakában! Ezt várja tőled és tőlem az Úr, hogy a legsötétebb pillanatokban kezd el Ôt dicsőíteni. Ha megölsz is bízom benned, – mondja Jób a kétségbeejtő pillanatokban. Jó volna hálát adni mindazért a csodáért, ami el van rejtve ebben a rettenetes kísértésben és próbában.
“A foglyok pedig hallgatják őket.” Jó volna úgy szólni életem minden pillanatában, hogy soha nem tudom, ki hallgat engem. Egyszer a vonatban odajött hozzám valaki és azt mondta: egész idő alatt hallgattam, mit mondott maga annak a fiúnak. Sokan hallgatnak bennünket a földön, de a mennyei világban is, látnak és hallgatnak. Mindig színpadon vagyunk. Az Úr mutogatni akar minket az egész világ előtt.
A foglyok hallgatták őket. De Isten nem tud hallgatni, amikor az ember hálát ad a próba között, egyszercsak minden megmozdul, Isten földindulással válaszol. Isten közvetlenül belenyúl a dolgokba, nem eszközökön keresztül. Ha ezt megtapasztaltad nem lehet semmi mást csinálni, csak leborulni és áldani az Urat: “Szeretlek Uram, én erősségem!” (Zsolt 18,2). Minden megmozdul a kicsi emberért, egy kicsi kiáltásra, megmozdul az egész teremtettség. Itt is megmozdultak a föld fundámentumai, megrendültek a börtön falai, az ajtók kinyíltak, a bilincsek leestek. Isten cselekszik! Áldás, ha az Úr cselekszik. “Lenyúlt a magasból, és felvett engem.” (Zsolt 18,17). A hatalmas kéz a kicsi porszem emberért lenyúlt. Ezek ketten akik bíztak benne, átélték, kiállták a próbát. Milyen jó volna eljutni oda: a legnehezebb körülmények között is bízom Benned. Dicséretet énekelek. Átéltem, minden megmozdul, rendeleteket változtatnak meg, hatóságok mozdulnak meg az Ô népéért, gyermekeiért.
Ezek az emberek nem éltek vissza Isten cselekvésével, nem mondták, itt a nagyszerű pillanat, mehetünk szabadon. Egy fogoly sem mozdult, mert átélték az Isten jelenlétét. Nagyobb fegyelmező erő volt ez, mintha őrök álltak volna az ajtó előtt, és sok zár lett volna a kapukon. Nem mozdult senki, mert ahol az Úr cselekszik ott megtapasztalják jelenlétét. Most történik a legcsodálatosabb dolog, a tömlöctartó fölébred, és világosságot kér. Honnan tudta Pál, hogy meg akarta ölni magát a börtönőr? Nem lehetett látni, semmit nem mondott. Csak arról tudósít az Ige: “kivonva fegyverét, meg akarta magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok.” Pál a sötétben, anélkül, hogy láthatott valamit, belekiált a sötétbe: “Semmi kárt ne tégy magadban, mert mindnyájan itt vagyunk!” Honnan tudta Pál, milyen veszélyben van a másik ember, és mit kell most mondania? Ez a vezetés! Ha engedelmes vagyok, nem fogom a pillanatot elmulasztani, tudom mikor kell szólnom. Pál időben elmondja a kellő mondatot.
“Az pedig világot kérve”, tehát sötét volt, “beugrott és remegve borult Pál és Silás elébe.” Ha az Isten belenyúl a dolgokba, ott csak remegni lehet. A börtönőr remegett a foglyok magát az Urat élték át. Voltál-e már olyan helyzetben, amikor csak leborulni tudtál? Akik igazán találkoztak az Úrral, azok mind ezt tették. Pál a damaszkuszi úton, János a Jelenések könyvében, Dániel, remegve borultak le, mert találkoztak Istennel.
Ha a sokkal nagyobb csoda, a kereszt előtt soha nem borultál le remegve, akkor nem találkoztál Vele, akkor nem látod Ôt. Bár megadná az Úr, hogy eljutnál oda, hogy meglásd.
Imádkozzunk!
Uram, köszönöm, hogy megláthattuk, közvetlen belenyúlásod a legnagyobb, a legcsodálatosabb, a legszentebb: Egyszülött Fiad, Jézus, a kereszted, a megváltás! Sok kicsi csoda mellett erre az egyre van szükségünk. Segíts, hogy újra valóság legyen, hogy újra naggyá legyen: úgy szerettél, hogy megmozgattál mindent, lenyúltál a magasból és felvettél engem. Áldj meg minket, és adj személyes találkozást Veled. Nevedért kérünk.
Ámen.