“Istennek beszéde élő és ható” Zsidók 4,12
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1996. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
BÁLÁM (3/5)
Ne verd a szamarat
“Felkelt azért Bálám reggel, és megnyergelte az ő szamarát, és elment a Moáb fejedelmeivel. De megharagudott Isten, hogy elment ő. És megállott az Úrnak angyala az útban, hogy ellenkezzék vele; ő pedig üget az ő szamarán, és két szolgája volt vele. És meglátta a szamár az Úrnak angyalát, amint áll az úton, és mezítelen fegyvere a kezében; letért azért a szamár az útról, és ment a mezőre; Bálám pedig verte az ő szamarát, hogy visszatérítse azt az útra. Azután megállott az Úrnak angyala a szőlők ösvényén, holott innen is garád, onnan is garád volt. Amint meglátta a szamár az Úrnak angyalát, a falhoz szorult, és a Bálám lábát is odaszorította a falhoz, ezért ismét megverte azt. Az Úr angyala pedig ismét tovább ment, és megállt szoros helyen, ahol nem volt út a kitérésre, sem jobbra, sem balra. Amint meglátta a szamár az Úrnak angyalát, lefeküdt Bálám alatt, azért megharagudott Bálám, és megverte a szamarat bottal. Azért megnyitotta az Úr a szamárnak száját, és monda a szamár Bálámnak: Mit vétettem néked, hogy immár háromszor vertél meg engem? Bálám pedig monda a szamárnak: Mert megcsúfoltál engem! Vajha volna fegyver a kezemben, nyilván megölnélek most téged. És monda a szamár Bálámnak: Avagy nem a te szamarad vagyok-é, amelyen járni szoktál, amióta megvagy, mind e mai napig? Avagy szoktam volt-é veled ekképpen cselekedni? Az pedig felele: Nem. És megnyitotta az Úr a Bálám szemeit, és látta az Úr angyalát, amint áll az útban, és mezítelen fegyverét az ő kezében, akkor meghajtá magát és arcra borult.
Az Úrnak angyala pedig monda néki: Miért verted meg a te szamaradat immár három ízben? Ímé én jöttem ki, hogy ellenkezzem veled, mert veszedelmes ez az út én előttem. És meglátott engem a szamár, és kitért én előttem immár három ízben; ha ki nem tért volna előlem, most meg is öltelek volna téged, őt pedig életben hagytam volna. Monda azért Bálám az Úr angyalának: vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állasz előttem az útban. Most azért, ha tetszik ez néked, visszatérek. Az Úrnak angyala pedig monda Bálámnak: Menj el e férfiakkal, mindazáltal amit én mondok majd néked, azt mondjad. Elment azért Bálám a Bálák fejedelmeivel.” 4Móz 22,21-35
Köszönjük Uram, hogy újra itt lehetünk Előtted. Hadd áldjunk azért, hogy szólni akarsz hozzánk. Szeretnénk kérni Urunk, hogy mindenben engedhessünk szavadnak. Áldj meg minket azzal, hogy megértsük akaratodat és cselekesszük. Szeretnénk igazán engedni. Végezd ezt el bennünk javunkra, és neved dicsőségére.
Ámen.
A 21. vers azt mondja: “Felkelt azért Bálám jó reggel és megnyergelte a szamarat.” Alig várta, hogy mehessen. Első dolga, hogy megnyergelte szamarát és indult. Saját akaratomat nem tudom letenni, ahogy Bálám sem tudta. Alig várta, hogy engedélyt kapjon, hiszen azt mondta az Úr: mehetsz. Jaj de jó, senki nem akadályoz, végre nincs korlát, gondolta Bálám.
Vigyázzunk, mi van a szívünkben, amelyik meggyőzhetetlen és csalárd, mindig keresztülviszi akaratát. Az Úr sokszor megcsendesít, és mégis újrakezdem, hátha megtehetném? Különösen a külföldi utazásokkal kapcsolatban látok embereket, akik mindenáron menni akarnak. Mondják: beadtam az útlevelet és most kérdezem az Urat. Minek? – kár kérdezni, mikor már mindent elintéztél. Nem tudta megvárni azt sem, hogy kérdezzen és választ kapjon, előbb cselekedett.
Bálám engedelmesebb volt, megvárta a mondatot: “menj el velük”. És akkor már ment is. “Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jer l7,9). Sokszor azt gondolom, egy kicsit ismerem már a szívem, aztán legközelebb megint becsap. Bálám alig várta, hogy mozdulhasson. Látjuk, hogy mi van a szép szöveg mögött: azt fogom csinálni, amit az Úr mond. A hamis hívő életben más a szöveg, és más a valóság. Mindenki látja, tudja ezt körülöttünk, csak mi nem. Bálám alig várta, hogy indulhasson Moáb fejedelmeivel.
Minden, ami történik, Isten gondoskodó, figyelmeztető, óvó szeretetéből történik. Azt mondja az Ige: de megharagudott Isten, hogy elment. Miért, mikor Isten azt mondta: menj el? Isten még mindig reménykedik engedelmességünkben, hátha mégsem megy el, emlékszik még arra, amit először mondtam. Istennek hite van hozzám, várja, hogy jól döntsek.
Isten megharagudott, de abból is szeretet fakadt. Sokan mondják: Jézus is indulatos volt, kötélből ostort csinált. De ott van egy mondat: “A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem.” (Ján 2,17/b). Indulata nem harag volt, féltő szeretet. Bálámnál is minden féltő szeretetből történik. Isten látja, hogy Bálám rossz útra megy, és elküldi angyalát. “És megállt az Úrnak angyala, hogy ellenkezzék vele.” Emlékeztek erre az Igére: “Isten a kevélyeknek ellene áll.” (2Pét 5,5/b). Mit csinálhatok, ha Isten ellenáll? Ismeritek az Igét: “Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8,31). De ha Isten ellenem van, akkor semmi nem segíthet. Jó volna belül csendben lenni, nincs Ô ellenem?
Isten elküldi angyalát, hogy szembe menjen Bálámmal, és ellenkezzen vele. Kicsit próbáljatok belülre figyelni. Mi sokszor értelmünkkel figyelünk, és nem a szívünkkel. Nem áll ellenem Isten angyala sok mindenben? Nem azért van sok nehézség az életemben, mert Isten angyala ellenem áll, és ezért van sok minden keresztben?
Túróczy Zoltánnak van egy könyve: Bálám görbe útja. Egy fejezetnek ez a címe: Tiltó piros lámpák. De önfejű, akaratos énünk sokszor keresztülmegy mindenen, aztán mondjuk: nem tehetek róla, nem vagyok oka. Így fut Bálám.
Nagyon sokszor a Sátán is keresztbe tesz mindent. Össze ne tévesszük a kettőt, amikor a Sátán áll ellenem egy Istentől való útban, és mikor Isten áll ellen a magam útján. Mindkettő egyforma lehet, de szívem mélyén tudnom kell, mit mondott az Úr a legelején, mi volt a szava. Sokszor mondjuk: ki ismeri itt ki magát? Ha az Úré vagy tudnod kell, melyik Isten szava és melyik a Sátáné. Tiltó piros lámpák között ne fuss tovább, állj meg! Istennek van utolsó figyelmeztetése. Ha egy kicsi kapcsolatod van az Úrral, megérted. Gondolunk-e arra, miért van így, hogyan van ebben benne az Úr? Amikor minden keresztben van, meg kellene állni.
Assisy Szent Ferenc írásában a testét így nevezte: szamár testvérem, akin lovagolok. Amin az élet, ami bennem van születéstől koporsóig, lovagol, jár rajta. Jó így is megnézni ezt a történetet: szamaram a testem, amibe belehelyezett az Úr. Szoktam-e figyelni a testemen keresztüli figyelmeztetésekre, mert ott is figyelmeztet az Úr. Három figyelmeztetést szeretnénk megnézni, amit kap Bálám, a maga útján menő ember.
Az első: meglátta a szamár az Úrnak angyalát. Gondoljunk arra, az állatvilág nem olyan mélyen romlott meg, mint az ember. A bűn az emberen keresztül jött be. Az állatvilág sokszor érzékenyebb, és megéreznek dolgokat, amiket mi nem látunk. Kicsoda olyan vak, mint az én szolgám? Vakok tudunk lenni. A szamár jobban lát, mint Bálám. Az állat megáll, ha veszélyt érez. “És meglátta a szamár az Úrnak angyalát, amint áll az úton, és mezítelen fegyvere a kezében, letért azért a szamár az útról, és ment a mezőre.”
A mi szamarunk, a testünk is sokszor nem akar már menni az úton. Voltatok már úgy, olyan fárasztó ez a mindennapi egyforma robot. Már szeretne kimenni a mezőre, kicsit kitérni. Ne mindig ugyanazok a nehézségek, bajok, jó volna egy kis kikapcsolódás, könnyebbség, egy kis pihenés. Észrevetted már, hogy szamarad a mezőre akar menni? Talán így kezdődik, hogy kedvetlen, örömtelen vagyok, nehéz hozzákezdeni a munkához.
Figyelj a szamárra, és ez a komoly mondanivaló: ne verd a szamarat! Sokszor próbáljuk kényszeríteni magunkat, ahelyett hogy meglátnánk, az Úr áll előttem. Sokszor, amikor türelmetlen vagyok meg kell állnom: Uram miben vétkeztem, mi az oka, hogy ilyen vagyok? Mi ez a kedvetlenség, türelmetlenség? Nem szokott az én szamaram ilyeneket csinálni.
Végül megérdezi, – mióta vagyok a szamarad? Ezen a szamáron kezdted a földi ügetést. Nem ismered? Nem szokott ez így csinálni. Figyelj egy kicsit, talán nem jó úton jársz. Sokszor amikor ilyet érzek, az van bennem, megbántottam valakit.
Aztán jön egy komolyabb figyelmeztetés. “Bálám pedig veri az ő szamarát, hogy visszatérítse az útra. Azután megállt az Úrnak angyala a szőlők ösvényén, holott innen is garád, onnan is garád volt. Amint meglátta a szamár az Úrnak angyalát, a falhoz szorult és Bálám lábát is odaszorította a falhoz.”
Nekem a karom szorította oda. Nem az Úr szerint jártam, úgy voltam mint valaki mondta: egy a szüséges: a dolog. Hadd csináljam még egy kicsit. Pedig belül egy hang mondta: menj már be, legyél csendben, csendeshét előtt állsz, keresd az Urat, imádkozz!
Nem tudom, téged hol szorít testileg. Jó volna figyelned, talán nem lehet már úgy, mint ahogy eddig csináltam, mert valahol odaszorított. Jó volna gondolkoznom, hol nem értettelek meg, milyen szolgád vagyok, ha már a szamárnak kell megszólalni?
Mikor bejöttem a szobámba még nem tudtam, hogy eltörött a karom. De azt tudtam, hogy tíz perccel előbb kellett volna abbahagynom a munkát. Akkor már többszörösen figyelmeztetett belül a lélek. A szamárnak kellett odaszorítania. Sokszor, amikor beteg valaki, megkérdezem, tudod miről van szó? Nem, fogalmam sincs. Hát emberi módon tud a tested beszélni, hogy megértsd. Nem szabad ennyire süketnek lenni!
Bálám megint veri a szamarat. Csak azért is tovább csináljuk. Jön a harmadik figyelmeztetés. Itt már lefekszik a szamár. Mienk is sokszor lefekszik, talán ágyba, talán kórházba hosszabb időre. Fekszik a szamár, – és akkor is verem. Miért kellett ennek pont most lenni, a legnagyobb munkaidőben? Éppen olyan bolondok vagyunk mint Bálám, aki veri a fekvő szamarat. Nem tudom hogy fogsz egyszer azért felelni, amit a testeddel csináltál? Isten azért adott nekünk testet, hogy Ôt szolgáljuk vele. Vajon mire használod, mire hajtod? Amire kaptad? Hány ember a több pénz miatt hajtja a szamarát. Isten nagyon világosan megmondja: “A ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma. Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten.” (1Kor 3,16,17).
Vigyázz, mit csinálsz a testeddel, meg ne rontsd, mert Isten is meg fog rontani. Ez a felindult ember a szamarat akarja megölni. Isten angyala pedig azt mondja: “ha most ki nem tért volna előlem meg is öltelek volna téged.” Figyelj, a szamár beszél. Neked még nem szólalt meg a tested? Vagy süketebb vagy Bálámnál és nem érted meg? Halljuk mit beszél a szamár. Miért csúfoltál meg engem? – mondod talán testednek, pont most a legrosszabb helyzetben.
“És monda a szamár Bálámnak: Avagy nem a te szamarad vagyok-é, amelyen járni szoktál, mióta megvagy mind e mai napig?” Nem a tested vagyok-é, amelyben jártál kicsi tipegő gyermekkorod óta mind e mai napig, és amin járni kell majd végig? Szoktam-e így cselekedni? Bálám őszintén megmondja, nem, nem hagytál még cserben. Az Úr megnyitotta Bálám szemeit. Ennek kellene megtörténni velünk is. Először nyitott fülre, hogy halljam beszélni a körülményeket, dolgokat, testemet. Hogy megértsem szavát, miért vagyok beteg? Mert egy életen keresztül visszaéltél erőddel, képességeddel. Bár tudnál most csendben lenni, hogy az Úr beszélhetne veled a szamáron keresztül.
Aztán megnyitná szemedet, hogy meglásd, az Úr angyala áll veled szemben. Nem dolgok, nem emberek ellenkeznek velem, hanem az Úr áll ellen. “És megnyitá az Úr Bálám szemeit, és látta az Úr angyalát, amint áll az útban, és mezítelen fegyverét az ő kezében, akkor meghajtá magát és arcra borult.” Isten nagyon régen várja, hogy végre meghajtsd magad, a makacs, önfejű szívedet. Mi mérhetetlen vakok vagyunk. Gondoljunk Elizeus szolgájára, aki berohan amikor a fegyvereseket látja: Jaj Uram, jaj édes Uram! Elizeus csak ennyit kér: Uram nyisd meg szemeit. Akkor látja a szolga, hogy többen vannak velünk, mint ellenünk.
Ha látnád azt a hatalmas védelmet, ami az övéi körül van, ha látnád, hogy házunk körül ott vannak Isten angyalai, a tűzfal, amin nem mehet keresztül senki, csak az Úr engedélyével. Ilyen vakon járunk mi is a világban, mint Elizeus szolgája, jaj édes Uram mi lesz most? Bár megláthatnád Isten angyalát, amikor nem az Úr szerint való úton jársz.
Ha átélnéd először életedben, hogy igazán megnyithatná szemeidet az Úr, akkor igazán leborulnál. Figyeld meg az Igében, aki Jézussal találkozott, aki az Ószövetségben az Úrral találkozott, az egy perc alatt arcra esett, nem kellett körülményesen letérdelni, arcra borulni. Péter a hajóban, János Páthmosz szigetén, amikor Jézus ott áll vele szemben, föl sem tud kelni. Odaborul lábai elé. Ézsaiás amikor az Urat látja maga előtt, csak annyit tud mondani: Jaj nekem! elvesztem, tisztátalan ajkú vagyok.
Ha igazán láttad volna az Urat lelki szemeiddel, leestél volna előtte. Bálám is meghajtotta magát és arcra borult. Akkor nagyon világosan azt mondja az angyal: “Miért verted meg a szamaradat immár három ízben? Ímé én jöttem ki, hogy ellenkezzem veled, mert veszedelmes ez az út előttem … ha ki nem tért volna előlem, most meg is öltelek volna. Monda azért Bálám az Úr angyalának: Vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állasz előttem az útban. Most azért, ha tetszik az néked, visszatérek.” Most már engedelmeskedne, de nem lehet visszatérni.
Hány férfi, vagy asszony mondta már: tudom hogy vétkeztem, hitetlennel kötöttem házasságot, – elválok. Nem lehet! Végig kell járni az utat. Micsoda szeretet van ebben a megállításban, csak azért, hogy elmondhassa az utolsó intést. “Az Úr angyala pedig monda Bálámnak: Menj el e férfiakkal, mindazáltal amit mondok néked, azt mondjad. Elment azért Bálám a Bálák fejedelmeivel.” Újra azt mondja, amit először, mikor látta, hogy nem lehet megőrízni Bálám szívét. Ha most visszamehetett volna, nyilván nem történt volna meg vele, aminek meg kellett történnie.
Valaki azt mondta: nem értem a tékozló fiú történetében, miért engedte el az apa, miért nem zárt be minden ajtót, miért engedte a disznók vályújáig? Nem lehetett mást tenni. Ha otthon marad, egy keserű szívű fiú maradt volna otthon. Mindig ez lett volna: miért nem mehettem el, miért nem élhettem úgy, ahogy akartam. Sok hívő szülő gyermeke van így, nem engedték, és azután vadul széttör minden korlátot, és belemegy a világba.
A tékozló fiút elengedte az apja, és visszakapott egy boldog, szabad gyermeket, egy megtérő fiút. Végig kell járnunk az utakat, ha az Úr nem tud megtörni igéjével, szeretetével, Szentlelkével. Bálám most már járd végig az utat. Csak az Úr tudhatta, mi mindenen fog itt keresztülmenni.
“Amit mondok majd néked, csak azt mondjad.” Utolsó figyelmeztetés útravalónak. Az egész megállításban Isten mentő szeretete volt benne. Majd egyszer meglátod, – ahogy én is azonnal megláttam, hogy Isten mentő szeretete volt abban a törésben. Arra a hétre azt az Igét kaptam: “Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással.” (Kol 4,2). Ebben nem álltam meg, mert fontosabb volt a munka.
Isten szól, és cselekeszik. Hallod-e szavát körülményeiden keresztül? Az eseményeken keresztül hallod-e figyelmeztető mondatait? Jó volna, ha látnád, értenéd, Ô áll veled szemben, ha oda tudnál esni a lábaihoz és meglátnád, úgy szeretett, hogy még azt is el tudja viselni, ha keményen azt mondod: Isten nem szeret. Hány ember mondta már, akinek szamara lefeküdt, ha szeretne Isten, nem engedte volna meg ami velem történt. Ne legyél ennyire süket, lásd meg, minden ami veled történik szeretetből van. Sajnos veled nem lehet másképp bánni, beszélni, csak így.
Az engedetlen szolgával és prófétával szemben lássuk meg most az engedelmes Fiút az Ô küldetésében, és az egész utat, amire elindult. Isten Lelke mindig erősítette Ôt abban az útban, ami Isten útja volt. Megkeresztelkedésekor, és a megdicsőülés hegyén is újra hangzik Isten szava: “Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.” (Mt 3,17; 17,5). A kereszt előtt még megszólal egy hang: “Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem.” (Ján 12,28). Utolsó erősítés, amikor küzd a Gecsemánéban, hogy ha lehetséges, az Atyától ne kelljen elszakadnia. Az Ige így mondja: Isten angyalai erősítették Jézust, amikor élet-halál harcott vívott, amikor vért verejtékezett. Gondojunk arra, ettől kezdve egyedül volt Jézus. Nincs erősítés, most már el lehet fogni, meg lehet korbácsolni, arcul lehet köpni, mindent lehet vele csinálni, – elhagyta Isten. Végül maga mondja ki: “Én Istenem! Én Istenem! Miért hagyál el engemet?” (Mt 27,46/b).
Válaszoltál-e valaha az Úrnak erre a kérdésére, – Istenem, érettem, miattam.
Az engedelmes szolga mindig megkapja az erősítést. Majd ott az utolsó úton az utolsót is. “Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek…mert Te velem vagy.” (Zsolt 23,4).
Imádkozzunk!
Urunk, nagyon kérünk, vizsgáld meg életünket, nem vagyunk-e hamis úton, nem csapjuk-e be magunkat talán évek óta, hogy rendben van minden. Nem csukjuk-e be szemünket, fülünket figyelmeztetésed előtt. Nem hajtjuk-e szamarunkat továbbra is rossz úton. Kérünk, angyalod hadd álljon ma előttünk, segíts, hogy mindenképpen megálljunk, hogy megvizsgálhassuk útjainkat. Vezess minket az élet útjára, arra az útra, ahol Te fogsz erősíteni napról-napra, ahol örömöd és békességed mindig velünk van. Ne engedj senkit továbbmenni, bolondul hajtva önmagát. Adj értelmes szívet, hogy megelégíthess, hogy Veled folytathassuk majd az utat. Köszönjük Úr Jézus, hogy idehoztál, köszönjük az Igét amit adtál. Köszönjük szereteted, ami az utolsó figyelmeztetés mögött is ott van. Urunk áldunk érte.
Ámen.