“Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Zsolt 100,2
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
SZÁNJÁTOK ODA TAGJAITOKAT (4/6)
Az odaszánt nyelv
“Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen. Mert mindnyájan sokképpen vétkezünk. Ha valaki nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni. Ímé a lovaknak szájába zabolát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nékünk, és az ő egész testüket igazgatjuk. Ímé a hajók is noha míly nagyok, és erős szelektől hajtatnak, mindazáltal igen kis kormánytól oda fordíttatnak, ahová a kormányos szándéka akarja. Ezenképpen a nyelv is kicsiny tag, és nagy dolgokkal hányja magát. Ímé kicsiny tűz míly nagy erdőt felgyújt. A nyelv is tűz, gonoszságnak összesége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy megszeplősíti az egész testet, és lángba borítja életünk folyását, maga is lángba boríttatván a gyehennától. Mert minden természet, vadállatoké, madaraké, csúszómászóké és vízieké megszelídíthető, és meg is szelídíttetett az emberi természet által. De a nyelvet az emberek közül senki nem szelídítheti meg, fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes. Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, akik Isten hasonlatosságára teremtettek. Ugyanabból a szájból jön ki áldás és átok. Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni. Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból csörgedeztet-e édest és keserűt? Avagy atyámfiai, teremhet-é a fügefa olajmagvakat, vagy a szőllőtő fügét? Azonképpen egy forrás sem adhat sós és édes vizet.” Jak 3,1-12
A nyelv, a száj a kijárati nyílása bensőmnek. Máté evangéliuma 15. része beszél erről, ahol a mosdatlan kézzel való evésről szól Jézus. “Mégsem értitek-é, hogy minden ami a szájon bemegy, a gyomorba jut és az árnyékszékbe vettetik? Amik pedig a szájból jőnek ki a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert.” (Mt 15,17-18). Mi jön ki a szájon? Ami a szívedben van, ami benned lakik. Így mondják Péternek, amikor megszólal a főpap udvarán: “Hiszen a te beszéded is elárul téged.” (Mt 27,73). Soha ne felejtsd el: a te beszéded elárul téged. Csak meg kell szólalnod, és mindenki tudja, ki vagy. Nem marad rejtve, hogy ki vagy. Amikor egy ember még nem szólal meg, akkor is sok mindent elárul a külseje, a szeme, nézése, de teljesen akkor leplezi le magát, amikor megszólal. Mert valaki kijön a szádon, valaki megjelenik a beszéden keresztül. Az jelenik meg, aki vagy.
Jó volna, ha megtanulnánk hallani. Nagyon sokszor nincs hallásunk. Egy lelki embernek meg kell tanulni hallani és ízlelni, ami egy másik emberből kijön. Olyan sokszor magán viseli az illető azt az állapotot, amiben van amikor megszólal. Talán azonnal megállapítod: ez hiú ember. Az első három mondatból lehet tudni, ki az aki beszél. A dicsőségvágyat azonnal meg lehet állapítani. Valamilyen módon folyton mondja önmagát.
Az anyagias embert is fel lehet ismerni a beszédjéből. A gyáva embernél egy-két mondat után kiderül, hogy fél. Figyeljétek meg, amikor kimondja, próbálja visszacsinálni. A kritikus ember is pillanatok alatt kijön, már mondja véleményét a másikról. Vagy pedig megjelenik a harag, tisztátalanság, paráznaság, jön egy olyan megjegyzés, amivel szembenézhetsz, látlak, hogy ki vagy.
Ha az Úrnak akarsz szolgálni, fel kell ismerned. Kérd az Urat, adjon fület a lelki hallásra. Amint az embernek füle van, hallja önmagát is. Mindig hálás vagyok az Úrnak, amikor hallom magamat. Azonnal megállapítom, – nem tudtam hallgatni, dicsekedtem. Olyan jó, ha már nemcsak mások, de magam is hallom. Hallod saját szavaidból önmagadat? Szembenézel vele őszintén: ez vagyok. Vagy pedig bujócskázol? Még színészkedünk is, megjátszuk önmagunkat. Ha szeretnéd megismerni önmagadat, hallgass bele, mi jön ki a szádon.
Ebben a részben azt mondja az Ige, hogy a nyelvet nem lehet feltartóztatni. Mennyire képmutató emberek lennénk, ha úgy el tudnánk rejteni gondolatainkat, hogy ne jőjjön ki. Olyan drága dolog, hogy nyelvünk össze van kötve a bensőnkkel. Lehet hogy sokáig sikerül hallgatnunk, de egy alkalmas pillanatban minden előjön, és minden kijön.
A nyelvről azt mondja Igénk: “fékezhetetlen gonosz.” Senki nem tudja megfékezni. Hiába döntöm el, hogy másképp beszélek, nem ér semmit. Egyik csendeshéten az anyós és menny problémáról volt szó. Valaki beszélt, és azt mondottam: te nem szereted a menyedet. Mire ő azt mondja: pedig úgy vigyáztam, hogy észre ne vegyétek. Mi vigyázunk, de ahogyan beszélünk azokról akik körülöttünk vannak, abból mindent ki lehet hallani.
Hívő életem elején nagyon komoly kérésem volt: Uram adj lelki hallást. Aki lelki szolgálatban van kérje, – Uram adj fület a lelki hallásra, mert nem tudok segíteni, ha nem látom, nem hallom, hogy mi az, ami a másikban lakik.
Azt is mondja az Ige: “a nyelv is tűz”. A nyelv hatalom! Gondolkoztatok már azon, milyen hatalom, hogy az ember tud beszélni? Lehetőségünk van arra, hogy gondolatokat közöljünk egymással. Micsoda hatalom a szó! Egy mondat a rádión keresztül, és tűzben áll a világ. Egy mondat, amit elolvasol egy levélből, és sírva borulsz az asztalra.
“A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” (Róm 10,17). Emberek üdvösségét Isten a nyelvre bízta, – elmondhatom, közölhetem, hirdethetem amit Isten mondott nekem. “A nyelv is tűz…lángba borítja életünk folyását.” “Csekély tűz mily nagy erdőt felgyujt.” Isten Igéje is tűz! Vajon tűz jön ki a szádból, vagy valami langyos lötty? Éget az, ami kijön a szádból? Gyújthat a nyelved? – hitre gyújthat? Ha belől nincs tűz, nem is jön ki. Ha belől nincs első szeretet, akkor a nyelved sem tud tüzet közvetíteni. Igehirdetéseken keresztül olyan tűz támad, hogy emberek tömege gyulladhat meg. Gondoltatok már arra, milyen lehetett Jézus amikor beszélt? Soha ember úgy nem szólt. Mikor a Hegyi Beszédet elmondta, hogy meggyulladhatott az emberek lelkiismerete, amikor hallották, hogy: “megmondatott a régieknek!” A farizeusok mehetettek haza a tűzzel, ami égette őket.
Óriási hatalom, hogy Isten szánkba adta az Ô Igéjét. Micsoda ajándék, kegyelem, hogy hordozhatom ezt a tüzet. Emlékszem életem egy időszakára, amikor megértettem ezt az Igét, és azt mondtam: nem merem többé számra venni az Igét. És akkor ez volt az esti Ige: “Igémet amit szádba adtam, és lelkemet amely rajtad nyugszik, el nem veszem tőled mostantól fogva mindörökké.” Azt mondtam: köszönöm Uram! Úgy éreztem, lehetetlen, hogy megszólaljak, mert hihetetlen szent tűz ez, amelyik elsősorban azt égeti, aki mondja.
A másik üzenet, hogy a nyelv adóállomás. Háborúban az adóállomásért folyik a harc. Akinek kezében van a rádió, az veszi át az uralmat. Az a kérdés, kinek hatalmában van a nyelved? Mert tűz az a Sátán kezében is. “Csekély tűz míly nagy erdőt felgyujt.” Így mondja az Ige: “a gonoszság összessége.” Valaki mond egy mondatot, és benne van a gonoszság összessége. Egyetlen mondat úgy megsebez, nem tudom, hogyan gyógyulok meg. Méreg! Hirtelen nem is tudom mi volt benne, sokszor később ömlik ki, később derül ki, mit is akart mondani. Olyan mint a kígyóméreg, felszívódik a szervezetbe, halálos, gyilkos fegyver a nyelv. A te nyelved! Ha már érezted, mit jelent ez, hogy fáj, akkor tudhatod, a másiknak is fáj. Talán tréfásan odavágtál, egy halálos méreggel tele mondatot.
Ez az adó lehet a Sátán kezében. Lehet hogy haragodban pontosan azt mondod, amiről tudod, hogy fáj a másiknak. De van amikor alattomosan, hátmögött mondod. Mindig gondolj arra, hogyan fogja érni azt, akit nem mertél nyíltan megvágni, de arra volt bátorságod, hogy hátmögött kritizáld. A pletyka, az ítélkezés, a tréfa, a gúny, játék a szavakkal, sokszor rettenetes fegyver a Sátán kezében. Kicsiny tűz nagy erdőt felgyújt. Éltél már át erdőtüzet? Észrevetted már, milyen nagy baj lehet ebből? Mi sokszor nem látjuk, és nem tudjuk meg szavaink következményét. Lehet, hogy egy szolgálat megy tönkre azon amit mondok. Lehet, hogy valahol Isten ügye szenved kárt.
Azt hiszem Isten a mai időben átéleti velünk, hogy nem lehet felelőtlenül beszélni. Kicsiny tűz nagy erdőt felgyújt, ami nemcsak kifelé ég, de befelé is. Mert a lelkiismeret is elkezd égni. Amikor érzed azt, hogy belül most nagyon rossz és nagyon fáj, akkor tudhatod, hogy nagyon rossz történt. Nem hiába fáj az neked. Mert azt mondja az Ige: saját maga is lángba boríttatik ugyanattól a tűztől.
A nyelv is lehet kettős? Kettős nyelv, kettős szív. Erre mondja az Igénk: “Ugyanabból a szájból”. “Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket.” Ugyanabból a szájból jön ki áldás és átok. Átváltozik! Hát lehet ilyen? Az Ige azt mondja: nem lehet! “Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!” Nem szabadna így lenni, – de sajnos így van. A természetben nincs olyan, hogy egy forrás sóst, és édeset ad. Ezért mondja az Ige: “Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból csörgedeztet-é édest és keserűt?” “Egy forrás sem adhat sós és édes vizet.”
A természetben nincs, de az embereknél van kettős élet, kettős szív, kettős nyelv. Áldás, és átok. Egyszer imádkozom, aztán veszekszem. Egyszer az Urat dicsérem, aztán megszólom az embereket. Egyszer hirdetem az Igét, aztán gyalázom Isten gyermekeit. Ugyanazzal a szájjal! Állapítsuk meg, milyen hadiállapot van nálam, ha egyszer az egyik kezében van a hatalom, máskor a másikban. Hol az egyik kapja el a mikrofont, hol a másik.
Hányszor mondják, hogy ott ül a templomban, és azután otthon…? Mondják, hogy te, aki olvasod a Bibliát, aki imádkozol, te mondod ezt? Szeretném ha evangéliumként hallanád most: “Nem kellene ezeknek így lenni!” Nem muszáj így lenni. Ma átadhatod a nyelvedet, – “szánjátok oda a ti tagjaitokat!”
Mi történik akkor, ha az ember átadja nyelvét? Olyan nagy öröm volt ez ma nekem: “A nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg.” “Minden természet, vadállatoké, madaraké, csúszómászóké és vízieké megszelídíthető, és meg is szelídíttetett az emberi természet által. De a nyelvet az emberek közül senki nem szelídítheti meg.” Hiába határoztam el: nem pletykálok, nem viccelek, nem gúnyolódom, nem, nem. “A lovaknak szájába zabolát vetünk,” te magad nem tudsz zabolát tenni, az emberek közül senki. De Isten tud zabolát tenni! Ha senki, akkor te sem. De Isten tud! A Zsoltáros így imádkozik: Tégy závárt az én szájamra; őríztessed ajkaim nyílását.” (Zsolt 141,3). Mennyi mindent hallottam, hogy erőlködnek emberek, hogy ne mondjanak ki valamit. Ha sokáig gyüjtöm még mélyebbről jön ki. Ha egész héten fékezem magam, akkor hét végén jön ki.
Ne próbálj závárt tenni a szádra, mert csak az Úr tudja megfékezni, ha kell zabolával. “Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint öszvér, amelyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, mert nem közelít hozzád.” (Zsolt 32,9). Sokszor nehéz dolgokon keresztül juttat oda az Úr, hogy meg tudja fékezni nyelvedet. Mert nem kell ennek így lenni! Az a nagy ajándék, hogy az Úr meg tudja fékezni.
Egyszer megkérdeztem: mi jó van abból, ha bennem van, és nem mondom ki? Mennyivel jobb, ha az Úr fékezi meg a nyelvet. Ha csak a nyelvet fékezi meg, az is sokat jelent. Egy helyen így mondja a Zsoltár: Ha gondoltam is, de nem jött ki számon. A gondolatot még odavihetem Jézus vére alá, és akkor nem jön ki a számon. Ha gondoltam is valakire valami ítélkezőt, mennyivel jobb, ha csírájában odakerült Jézus vére alá, és nem ment tovább. Nem mondtam ki, nem vitték végig a falun, nem fertőzött senkit a keserűség gyökere. Milyen jó, ha gyökerében végez vele, nem nő fel, nem terem gyümölcsöt, és nem szórja szét a magot.
Nem mindegy, hogy ősszel kapálsz, vagy tavasszal. Milyen más lesz a föld jövőre, ha ősszel műveled. Ha kimondod a szót felnő, és amit már kimondtál hihetetlen károkat okozhat. Egy lelkésztől azt kérdezte valaki, hogy lehet egy pletykát jóvátenni? Azt mondta a lelkész, – menjen fel a toronyba, szórja szét egy fekete tyúknak a tollát, ha összetudja még egyszer szedni, akkor tudja rendezni.
A kimondott szó, amit már rég megbántál, de az még fut, fut. “Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg.” Nem mindegy az, hogy kimondtál valamit, vagy nem. Senki nem tudja szádat megfékezni, – senki. De kérheted az Urat, ha látod ezt a pusztító tüzet, hogy kerüljön át az adó az Úr kezébe. Akkor lehet szájad áldás.
“Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ínts, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással!” (2Tim 4,2). Gondold el, hogy Isten üzenete áradhat a szádon keresztül. Orvosság az idejében kimondott szó. Embereket menthetsz az Igén keresztül. Lehet, hogy a halál torkából hozhatsz ki embereket egy szóval. Életet közvetít a szó. Életnek beszéde életre.
Kinek kezébe kerül az adó? Az Úr Jézus ma kéri tőled. Átadod? Nemcsak a bejárati nyílást, – a becsapódás helyét, az értemet, – hanem a kijárást is.
Tiszta száj, – tiszta beszéd. Akarod-e?