“Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Zsolt 100,2
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
ILLÉS ÉS A BAÁL PAPOK (5/6)
Jöjjetek én hozzám
“Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jöjjetek én hozzám. És hozzá ment az egész sokaság, és megépítette az Úr oltárát, amely leromboltatott. És vett Illés tizenkét követ, a Jákób fiai nemzetségének száma szerint, akiknek Isten azt mondotta volt: Izráel legyen a te neved. És oltárt épített a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, melybe két véka vetnivaló mag férne. És odakészítette a fát, és felvagdalta a túlkot, és felrakta azt a fára. És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel és öntsétek az égő áldozatra és a fára. Monda ismét: tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tették. Monda mégis: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt mívelték. Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel.
És mikor eljött az esteli áldozás ideje, odalépett Illés próféta és monda: Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy Te vagy az Isten Izráelben, és hogy én a Te szolgád vagyok, és hogy mindenezeket a Te parancsolatodból cselekszem. Hallgass meg engem Uram, hallgass meg, hogy tudja meg ez a nép, hogy Te az Úr vagy az Isten és Te fordítod vissza szívüket!” 1Kir 18,30-37
Uram jó volna, ha nemcsak mondanánk, énekelnénk, hanem igazán Tied lenne az életünk, szívünk, lelkünk. Milyen más volna minden! Könyörülj rajtunk, hogy ezen a héten valóban odakerüljön az áldozat egészen az oltárra. Bocsáss meg minden erőlködést, mesterkedést. Köszönöm, hogy nem sikerült meggyújtani a tüzet. Kérünk, hogy cselekedhess, és dicsőítsd meg magad életünk által.
Ámen.
Illés azért lehetett Isten szolgája, mert az Úr előtt állott. Közülünk is csak az szolgálhatja majd az Urat, aki naponta elmondhatja: “Él az Úr, aki előtt állok.” Ez az egyetlen lehetősége annak, hogy Isten szolgája légy és maradj, hogy él az Úr, aki előtt állok. Ezért lehetett Illés Isten eszköze.
Láttuk a Baál prófétákat, és lehet, hogy mi is ott sántikálunk az idegen oltár körül, egészen nem merem magam bevetni. A kettős élet utálatos az Úr előtt!
Elhangzott, hogy nem volt sem szó, sem felelet, sem meghallgattatás. Ez a mi imádságunk következménye, ezért gyötrődünk, se szó, se felelet, mintha bezárt ég volna fölöttünk, mintha néma volna Isten.
A mai napon jutunk oda, hogy Illés elkezd cselekedni. Tegnap azt mondotta: először ti. Végigvárta a hoszú időt, reggeltől az esteli áldozásig. Milyen hosszú ideje volt a Baláoknak, és milyen kevés Illésnek. A nap 75%-a elmúlt már, és Illés végigvárta. Szeretném, ha Illésben Jézus előképét látnátok. Ô is ki tudja várni sok embernek minden próbálkozását, újra kezdését, amíg eljön az idő, hogy megszólítható.
Bár megtanulnánk mi is a másik ember életében a rendelt időt. Nem mindig megszólítható az ember, nem mindig lehet vele valamit kezdeni. A Baáloknak is végig kellett csinálni a teljes csődöt. Az ember akkor megszólítható, amikor már teljes csőd van mögötte. Ezek nem mondhatták, – még jobban is kiálthattunk volna, – már mindent megtettek.
Akkor lépett elő Illés az Istentől rendelt időben és pillanatban. Az első mondat amit Illés mond, olyan, mintha Jézus szájából hangzana: “Jöjjetek én hozzám!” Jézus is így mondta: “Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek.” (Mt 11,28). Azok, akik végigcsinálták az egész bálvány-cirkuszt előtte. Azok, akik kifáradtak a vagdosásban, az erőlködésben. Ha kifáradtál már, akkor hangzik feléd Jézuson keresztül Illés szava, – jöjjetek én hozzám!
Az ember annyi mindennel megpróbálkozik, csak éppen Jézushoz nem megy. Tudod egyáltalán mit jelent Jézushoz menni? Abbahagyok mindent és csak annyit mondok, – Uram nincs tovább, – itt vagyok. Okoskodás helyett, újrakezdés, próbálkozás helyett itt vagyok.
Az Úr nem küld, Ô hív,- jöjjetek én hozzám. Minden napon ez kell, hogy első legyen az életemben. Bár minden reggel hallanánk, ahogy kinyitjuk szemünket, – jöjjetek én hozzám. Ne gondolkozz, ne tervezz, ne izgulj, ne gondolj arra, jaj mi lesz, – jöjj hozzám. Jézus meg akar nyugosztalni. Ezzel kezdődik minden. Meg kell nyugodnunk önmagunktól, ami a legnehezebb, akarásainktól, tervezgetéseinktől, vágyainktól. Ne akarj, – jöjj!
Hová jöjjek? Hozzám. Nem emberekhez, nem az imádsághoz, nem az Igéhez, – Hozzám. Igen, ott van az Ige mögött, az imádságaink mögött, csak sokszor nem tudunk az Ige ajtaján átlépni Hozzá, csak szövegig, mondatokig érünk el. Az Ige ajtó. Kértük, hogy az Úr nyissa meg az Ige ajtaját. Át kell lépni, mint a betegnek a váróból az orvosi rendelőbe.
Szeretném, ha ma meghallanád a hívást és meg tudnád tenni ezt a döntő lépést, és mondanád: Uram itt vagyok, nem erőlködök, nem akarok mindenáron valamit csinálni, – Hozzád jöttem.
Így mondja az Ige: “És hozzá ment az egész sokaság, és megépítette az Úr oltárát, amely leromboltatott volt.” Nem tudom testvér, átéled-e mélyen, hogy az Úrnak oltára leromboltatott. Illés tizenkét követ vett a Jákób fiai nemzetségének száma szerint, a tizenkét nemzetség jelképét, mindazokat, akik Izráelnek neveztettek.
Az Úr oltárába beletartozik mindenki, aki Isten népéhez tartozik. Az Ördögnek legnagyobb mesterkedése ebben a világban, és ebben az országban, hogy szétrugja az oltárt, és nem tud egy lenni Isten népe. Kritizálunk, hibát keresünk a másik emberben, hogy nem jól látják, nem jól gondolják, és közben leromboltatik az Úr oltára. Tudod ki csinálja ezt? A szétdobáló, a diabolosz. A szívedben vélekedést ébreszt, megkeményedést a másik emberrel szemben. Aki nem olyan fajta mint te, az már rossz. Mélyen fájó, hogy nem tudunk Isten minden gyermekével együtt lépni. Azt gondoljuk, hogy mi látjuk jól és helyesen. Akik igazán Isten népéhez tartoznak, azokkal együtt kellene építeni. Úgy szeretem az Igét: “Még gyűjtök őhozzá, az ő egybegyűjtötteihez!” (Ézs 56,8).
Úgy kezd az Úr építeni, hogy egyik követ a másik mellé teszi, és közé maltert tesz. Ahol két hívő már együtt van, oda teszi a harmadikat, negyediket. De ahol nincs kő kövön, – emlékeztek, Jézus mit mondott: Nem marad itt kő kövön. Hívő hívő mellett. Így rombolja le az ellenség Isten oltárát, hogy sokszor kettő sem képes már együtt lenni.
Ahol elkezdődik az építkezés, ott nem nézik milyen színű, milyen fajta, ott tud kő kőhöz épülni a szeretet kapcsolataival. A malter a szeretet. Ahol rücskös a kő, azt eltakarja a malter. Nem baj, – “a szeretet mindent elfedez.” Nem is ér egyik kő a másikhoz, mert közötte van Isten szeretete.
El tudod-e szenvedni a másikat szeretetben, nem nézve furcsaságait, azt, amivel nem tudsz egyetérteni. Nem számít, hiszen “rész szerint van bennünk az ismeret.”
Illés fogta a tizenkét követ, és megépítette belőle Isten oltárát. A tizenkettő a teljesség száma. Tizenkét törzs, tizenkét tanítvány, annyit jelent, hogy a teljesség. Mindaz, aki Izráelnek neveztetik. Illés egybehozta őket és megépítette az oltárt.
Jó volna, ha nálunk is elkezdődne az építkezés, ha nem a szögleteit néznéd a másiknak, nem azt, ami visszás benne, amivel nem tudsz egyetérteni, hanem kész volnál arra, amit az Ige így mond: hogy épüljetek fel szent házzá, egyházzá, amit Isten Szentlelke szerzett az első pünkösdkor.
A Szentlélek összeépít, az idegen lélek szétdúl. Mindig támad egy új nagyság, a többieket kritizálja, szétválik egy újabb csoportra. Állandóan szétválik, állandóan széthull, ahelyett, hogy összeépülne.
Isten gyermekei egyek. Illés összeépítette az oltárt. Szeretném ha kicsit hazagondolnál, hajlandó vagy-e azokkal együtt építeni, akik otthon az Úréi? Olyan sok helyen van aliansz imaóra, ahol mindenfajta Isten gyermeke együtt tud lenni. Milyen jó volna, ha nálatok sem néznétek a különbséget, hanem együtt lennétek, megtapasztalnátok Isten Szentlelkének jelenlétét. Rögtön ott volna az Úr.
Jézus mielőtt a keresztre indult azért imádkozott, hogy az Övéi egyek legyenek. Azt mondotta: “Atyám… akarom”. (Jn 17,21). Az a Jézus, aki nem akart semmit, csak az Atya akaratát. Milyen biztosan tudta, hogy ez az Atya akarata. Ki tudta mondani, hogy akarom. Imádkozott érte. Ha ébredésre vágyol, ha tüzet szeretnél, add fel azt, ami olyan nagyon kemény és éles elv a szívedben, amiért nem tudsz egy lenni a másikkal, és engedd, hogy Jézus Krisztus összehordja a köveket, és felépítse az oltárt, ami leromboltatott.
Illés tizenkét követ vett a Jákób fiai nemzetségének száma szerint, akiknek Isten azt mondotta volt: Izráel legyen a te neved. Oltárt épített a kövekből az Úr nevében, és kezdődik az áldozat. Szeretném, ha ezt a kettős képet világosan megértenénk, amiről az Ige beszél.
Az első a kereszt titka. Az Ószövetségből emlékezzünk reá, Ábrahám és Izsák mennek együtt. A fiún volt a fa. Ráébredtetek már, hogy Jézus előképe ez? A Fiú, akinek vállán ott van a fa. Ott van az áldozati oltár, amire föl fogják Ôt tenni. Itt is itt van a fa és az áldozat. Illés felrakja az áldozatot a fára.
Jézus, a Főpap megáldozza a Bárányt. Önmagát áldozza Jézus ott a kereszten a szenvedés történetben. Ô a Főpap, és Ô a Bárány. Jézus, a Főpap bemutatja az engesztelő áldozatot. A Főpap Jézus önmagát áldozta, a Bárányt! Örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel Jézus Krisztus!
Itt látjuk Illést, és a túlkot, az áldozatoti állatot. Öntik a tizenkét vödör vizet, – öntözteti az Isten. Láttátok-e valaha: a gúny, a megvetés, a testi szenvedés, az igazságtalanság, az arculütés, – öntik a vizet. Olyan jó, hogy azt olvassuk az Igében: sok vizek sem olthatják el ennek lángját. Az ember úgy nézi Jézust, hogy bírja még? És újra jön az újabb négy vödör víz, egészen az utolsó szóig. Még a kereszten is az utolsó négy vödör víz, – ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről.
Látod, hogy megtelik az árok, lehetetlen, hogy ezt ki lehessen bírni, hogy megmaradjon a szeretet. Hogy olyan erős legyen a szeretet, mint a halál. Még annál is erősebb. Szeretném, ha ma újra látnád lelki szemeiddel az áldozatot, a Bárányt. Ha látnád a világtörténelem legnagyobb vereségét, legnagyobb gyalázatát, és legnagyobb győzelmét! Ha látnád ott feküdni az áldozatot véresen, reménytelenül. Ha látnád Isten Fiát ott függni a fán, kigúnyolva, töviskoronásan, kacajnak, gyalázatnak kitéve, ha látnád a felvagdalt áldozatot.
És akkor leszállt az Isten tüze.
Még egy mondat itt a végén, amikor Illés elkezd imádkozni. Ebben az imában egy szó ismétlődik állandóan és az így hangzik, – Te. “Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy Te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a Te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a Te parancsolatodból cselekedtem.” Te, – te, – te.
Azt hiszem Watchman Nee könyvében olvastam, hogy amikor megtámad az Ördög egy embert, akkor vigyázz, ne magadról beszélj, hanem mindig az Úrról. Arról beszél itt amit Péter mond: “Te vagy a Krisztus,´az élő Isten Fia.” Erre mondja Jézus: “A pokol kapui sem vehetnek rajtad diadalt.” A bizonyságtételen, amikor Róla beszélek. Mikor megtámad az Ördög ne mond azt, hogy most gyenge vagyok, mondd azt, hogy UramTe vagy az erős, Te vagy a győztes, Te taposhatsz a Sátán fejére! Akkor futni kezd az Ördög.
Mi lenne, ha bizonyságtételednek nem ez lenne az alaphangja, hogy én, hanem a Te erőd, a Te Szentlelked. Mi lenne, ha imádságod középpontjában ez állna: Te, Te. Mi lenne, ha életedben a nagy én-t felcserélné a hatalmas, a mindent leigázó győztes Te! Jó volna imádságban dícsőíteni Ôt, és a legnehezebb pillanatokban is dicsőséget adni Istennek. Milyen jó lenne, ha igehirdetésed egyetlen nagy középpontja a kereszt lenne. Ha nem akarnál egyébbről tudni, csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről.
Figyeljétek meg, minden tévelygésnek kétséget kizáróan felismerhető jele, hogy kikerült a középpontból Jézus és a kereszt. Nincs tűz, mennyei tűz sincs, csak azon a helyen, ahol felemeltetik Jézust. Ahol valaki így beszél, ahogy Illés beszélt, akinek imádsága, bizonyságtétele ez volt: Te, – Te.
Testvér nem tudod ezt mondani, ha nincs Vele tele a szíved. Akkor megint csak üres elmélet, üres tan lesz ami szól. A betű öl, a Lélek megelevenít.
Vajon ég-e a szíved Ôérte? Ôt hirdesd, a meggyalázott, a kisemmizett Isten Fiát. Ezt a tizenkét vödör vízzel leöntött, gyalázatban és szenvedésben győzedelmes Isten Fiát.
Szeretném a kép másik oldalát mutatni, ami ránk vonatkozik. Azt mondtam az előbb: Ôt hirdesd! De most hadd mondjam: ezt cselekedd!
A Fő megáldoztatott, szükségszerű, hogy a Test is megáldoztassék. Ha Krisztus Testének tagja vagy, – így mondja az Ige: “Ô az életét adta értünk, mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket atyánkfiaiért.” (1Jn 3,16). Jézus azt mondta: Kövess engem! Mégpedig hogyan? Felvévén a keresztet. Eldőlt most a szívedben, hogy felveszed a keresztet a saját kivégzési eszközödet?
Hívő életem elején olvastam Steinberger Györgynek a Mennyei lámpácskák c. könyvéből, hogy az Úr az Övéit a keresztről ismeri meg. Akkor az volt bennem, – Istenem mi lesz velem? – nincs keresztem. Olyan boldog vagyok, minden olyan jó, nincs keresztem. Akkor engem nem ismersz Uram? Aztán rövid időn belül megmutatta a keresztem.
Steinberger György azt mondta: Ne úgy hordozd a kereszted, mint egy rokkant katona, aki maga után húzza és folyton jajgat. Ne is úgy, mint egy hős, aki maga elé tartja és dicsekszik vele. Szép csendben vedd a válladra, úgy, hogy ne is lássák, ne beszélj róla, ne mutogasd, nagyobbik részét csak az Úr lássa.
Azóta sok dolgot mutatott meg az Úr, amit fel kellett vennem, amibe tudom, hogy belepusztulok, amire úgy érzem, ezt nem lehet kibirni. Hajlandó vagy-e úgy követni Ôt, hogy felveszed önként, csendesen, alázatosan a keresztet. Ebbe bele fogsz halni biztos. Ezt az óember nem bírja ki. Köteles vagy adni magadat, és felvenni a keresztedet. Ezt cselekedd, és Vele együtt megfeszíttetsz.
Ha Vele együtt akarsz uralkodni, ha Vele együtt akarsz megdicsőülni, akkor fogadd el hittel testvér, hogy ez az út, – Vele együtt megfeszíttetni. Beleegyeztél már saját halálos ítéletedbe? Hajlandó vagy-e az áldozatot engedelmesen feltenni az oltárra? Beleegyeztél abba, hogy élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus? Ha igen, akkor majd öntik a vizet. Nem baj! Ne félj a víztől. Lehet már az első vödör után azt mondod, – nem bírom. Ne félj, tizenkét vödör jön.
Olyan csodálatos, tulajdonképpen ez a bemerítés. Amikor egyszerűen belemerítenek a szégyenbe, a gyalázatba, a megvettetésbe. Ebbe belehal az óember. “Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az Ô halálába keresztelkedtünk meg?” (Rm 6,3). Vele együtt. Engedd, hogy öntsék a vizet. Hidd el, hogy sok vizek nem olthatják el ezt a szeretetet. A víz ellenére ragyoghatsz, világíthatsz. Emlékezz István vértanúra, hullottak a kövek, de arca ragyogott, mint egy angyalé.
Hadd kérdezzem, nem ott van a baj, hogy az első csepp víznél fellázad benned minden, hogy ezt nem. Bár olyan életed lehetne, amire már is önthetnék a vizet. Még az árok is megtelik vízzel. Kérdezik majd körülötted, – hogyan bírod? Lehet, hogy a testi szenvedés lesz az első vödör, lehet, hogy a család, a gyerek. Az Úr tudja. Elfogadod?
Testvér ezt hirdesd, és ezt éld! Ahol nem egyezik az élet a szóval, ott hamis a pénz. Nézd meg az írást, és nézd meg a képet! Ha életedben nem egyezik a kép az Írással, ha csak hirdeted Jézust, de nem éled, ha nem tanulod meg a rosszat jóval viszonozni, ha nem tudsz ennek ellenére világítani, és örülni annak, ami körülötted történik, akkor csak mondod a keresztet.
Jó volna megérteni, ami történik a legjobban történik. Ne haragudj azokra, akik öntik a vizet. Isten parancsából teszik. Nem gonosz emberek azok, Isten szolgái ők a javadra, – ne haragudj rájuk. Újra mondom, ne félj a víztől, ha öntik rád a gyalázatot, a gúnyt. Megnyugszik rajtad a dicsőség Lelke.
Ne akarj okos hívő lenni. Mindig azt szeretnénk, hogy ne legyek elmaradott, kivetnivaló, ezért félünk a víztől. Akkor fogják igazán meglátni Jézust, ha nem olthatják el, ha elkezd majd égni igazán. Az óembered akadályoz, aki szeretne nagyszerű hívő lenni, aki nem buta, nem megvetnivaló. De hidd el, Isten dicsősége akkor derül ki igazán, amikor hordod a gyalázatot. “Menjünk ki tehát Ôhozzá a táboron kívül, az Ô gyalázatát hordozván. (Zsid 13,13).
Úgy menj haza, hogy önthetik a vizet. Számold a vödröket, megvan-e már a tizenkettő? Mert akkor azt mondja az Úr, – elég! Olyan érdekes, Illés kimondja, hogy elég. Hányszor mondtuk már, hogy elég? Majd az Úr kimondja, amikor elég.
Jézus odaáldozta önmagát éretted. Most a te részed következik: “A magam részéről betöltöm ami híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Ô testéért, ami az egyház.” (Kol 1,24). Hajlandó vagy-e együtt szenvedni az Úrral azokért, akik még ezután fognak megszületni?
Ma nyisd meg a szemed és lásd, Isten meg akarja építeni az oltárt. Felteheti-e életedet igazán áldozatként? Egy mondat évekig kísérte életemet, – én érettem, és az evangéliumért.
Oda írhatja-e most életed fölé, – Jézusért, és az evangéliumért!
Imádkozzunk!
Uram tudod, hogy mi nem szeretünk Téged. Csak magunkat szeretjük. Nálad is ott a kereszten magunkat keressük. Hogy boldog, hogy sugárzó legyek, hogy ragyogjon az életem, hogy fölnézhessenek rám, hogy rajtam ragyogjon dicsőséged. Kérlek vigyél el oda, hogy örömest áldozzak, és essem áldozatul a mások hitének papi szolgálatánál. Vidd véghez bennünk ezt az indulat-cserét, amit csak Te tudsz megtenni, hogy igaz legyen, hogy minden ami történik az evangéliumért és Te éretted történik, neved dicsőségére. Hogy igaz legyen amit ma reggel mondottál: hogy dicsőítsék bennem a Krisztust.
Ámen.