“Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Zsolt 100,2
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
ÁBRAHÁM (1/6)
Eredj ki a te földedből
“És mondta az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.
És kiment Ábrám, amint az Úr mondotta néki, és Lót is kiment ővele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős volt, mikor kiment Háránból. És felvette Ábrám az ő feleségét, Szárait, és Lótot, az ő atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, amelyet szereztek, és a cselédeket, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek, és el is jutottak a Kánaán földére. És általment Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok voltak azon a földön.
És megjelent az Úr Ábrámnak és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És Ábrám oltárt épített ott az Úrnak; aki megjelent néki. Onnan azután a hegység felé ment Bétheltől keletre és felütötte sátorát: Béthel volt nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. És tovább költözött Ábrahám folyton délfelé húzódva.
Azonban éhség lett az országban, és Ábrám aláment Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy volt az éhség az országban. És lett mikor közel volt, hogy bemenjen Egyiptomba, mondta feleségének, Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy. Azért mikor meglátnak téged az egyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak. Mondd azért, kérlek, hogy húgom vagy, hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak teéretted.
És lett mikor Ábrám Egyiptomba érkezett, látták az egyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép. Mikor meglátták őt a fáraó főemberei, magasztalták a fáraó előtt és elvitték az asszonyt a fáraó udvarába. És jól tett érette Ábrámmal, és voltak juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nőstényszamarai és tevéi.
De megverte az Úr a fáraót, és az ő házát nagy csapásokkal Száraiért, Ábrám feleségéért. Hívta azért a fáraó Ábrámot és mondta: Miért mívelted ezt velem? Miért nem mondottad meg én nékem, hogy néked feleséged? Miért mondottad: húgom ő; azért vettem magamnak feleségül. Most már ímhol a te feleséged, vedd magadhoz, és menj el. És parancsolt felőle a fáraó némely embereknek, akik elbocsátották őtet és az ő feleségét, és mindenét amije volt.” 1Móz 12,1-20
Uram köszönjük hívásodat. Hadd dicsőítsünk Urunk azért, hogy vártál ránk. Kérünk, hogy ma reggel is hadd halljuk újra hívásodat az Igén keresztül. Tedd az Igét személyesen hozzánk szólóvá. Áldj meg így Szentlelkeddel, jelenléteddel.
Ámen.
Ábrahám kihívását látjuk. Így kezdődik az igerész: “És mondta az Úr Ábrámnak.” A kihívás úgy kezdődik, hogy beszél az Isten, hogy nagyon személyesen szól valakihez. Isten szava névreszóló személyes üzenet. Ha mi ezen a héten nem kapunk ilyen üzenetet, akkor hiába voltunk itt. Ha Isten nem beszél veled, velem, akkor nem hallottál igazán semmit.
Hogyan hív Isten? Személyes, hozzánk szóló szavával. Ábrahámot is így hívja: “Mondta az Úr Ábrámnak, eredj ki a te földedből.” Nem tudom halljuk-e most ezt a szót, hogy eredj ki. Miből kellene kimenni? Abból amiben vagyok, amibe beleszülettem. Ábrahám is beleszületett egy családba, egy földre, egy nép közé, és Isten egyszer azt mondja: eredj ki ebből az életformából, abból a helyzetből, amibe beleszülettél.
Hallottad-e valaha Istennek a kihívását abból, amiben eddig éltél?
Három dolgot mond Isten Ábrahámnak amiből kihívja: a te földedből, a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából. A te földedből. Persze sokan mondják, – nincs földem. Neki volt.
Biztosan sokan olvasták a Foglyok angyalát, és emlékszünk arra a gyilkosra, akihez bement Wrede Matild, és a finn földről kezdett neki beszélni, a csodálatos pusztákról, mély erdőkről, szakadékokról. Ez a rablógyilkos előzőleg ott élt, és szive nagyon összenőtt a földdel. Azután elmondja Matild: neked is van belül egy földed, a szíved, a gondolatvilágod a te kicsi földed. Isten ezt a kicsi világot is teremtette, és vannak sötétségei, ahová senki nem lát be. Vannak szakadékai. Ugyanolyan a belső világod, mint a körülötted levő világ.
Neked is van egy kis belső világod. Észrevettük-e, hogy mennyire a mi világunk? Hogy mindent onnan nézünk. Voltatok-e már úgy, hogy megdöbbentetek, hogy milyen vagyok. Ezt nem hittem volna. Pál apostolt fény sugározta körül a mennyből. Ha az embert bevilágítja a fény, ha bevilágít a mély szakadékba, akkor azt mondjuk, – ilyen vagyok? Erre vagyok képes? Nem hittem volna!
Mi nem ismerjük igazán a mi világunkat, ha az Úr meg nem világosítja. Erre mondja az Úr: “Eredj ki a te földedből”, a jogaidból, a határaidból, amiket ismersz. Ez az enyém, ehhez ne nyúlj! Nem tudom, hogy valaha hallottad-e ezt a kihívást? Utána azt mondja: “a te rokonságod közül.” Mi nem vagyunk egyedek, valahonnan származunk. Az Úr így szólítja meg az embereket, – Simon, Jónának fia. Annyit jelent, tudja ki fia, ki lánya vagyok. Ismeri rokonságunkat, eredetünket, őseinket, azoknak bűneit, megkötözöttségeit, tudja mit örököltünk. Ismeri hiábavaló életemet. Ismered te a rokonságodat? Tisztában vagy-e azoknak megkötözöttségeivel, öröklött természeteddel? Isten most azt mondja: “eredj ki!”
Lehet most azt mondod, jó család, rendes emberek voltak a szüleim, őseim. Isten mégis azt mondja: Ádámtól örökölt hiábavaló természet. A legjobbra is azt mondja, hogy hiábavaló.
A harmadik dolog ahonnan kihív az Úr, így mondja az Ige: “a te atyádnak házából.” Arra gondolok, hogy az atyai ház, a vérség, mindig védettséget jelent. Ott szeretnek bennünket, ott egészen más. Ha egy gyermek elkerül otthonról, elveszíti a védettséget. Egy leány Németországba ment férjhez, itthagyott mindent. Kétségbeesve jött vissza, – nem hittem, hogy ez ilyen rettenetes, hogy mindenki idegen. Egészen más emberek voltak akikkel együtt nőtt fel, más volt a falu, nem gondolta végig, honnan megy el. Nem könnyü dolog nekünk atyánk házából kimenni.
Azt mondja az Úr Ábrahámnak: “Eredj ki a földre…amelyet mutatok néked.” Tehát elmondta Isten Ábrahámnak, hogy honnan hová? – Nem! Egy teljes bizonytalanságba kellett kimenni. Legalább mondta volna meg az Úr, hogy hova. Azt mondja a Zsid 11,8 verse: “és kiment, nem tudván, hova megy.” Nem tudom van-e közöttetek olyan, aki a gyakorlatban megtette ezt. Emlékszem mikor otthagytam az állásomat, mindenki kétségbe volt esve, – mit csinálsz? – miből fogsz megélni, egy cipőt megcsináltatni? Nem tudom, egyet tudok, – aki hívott tudja. Annyit jelent, teljesen rábízom magam valakire. Úgy éreztem akkor, ha most tévedek, az egész életem tönkremegy ezen.
Valaha hallottad-e ezt a hívást, – eredj ki arra a földre, amit mutatok néked. Most nem mutatom meg. Úgy menj ki, hogy nem tudod, hova mész. Úgy menj ki, hogy elég biztosíték neked az Úr szava.
Ki tudnál így menni mindenből? Ez a kihívás, – “a földre, amit mutatok néked.” Aztán mondja az ígéreteket: “nagy nemzetté teszlek.” Félek, hogy azért nem leszünk nagy nemzetté, azért nem térnek meg emberek, azért nincs ébredés, mert nem jöttünk ki igazán. Mert ez az előzmény: jöjj ki mindenből, és nagy nemzetté teszlek.
A Bibliában úgy szeretem azt a részt, amikor Eliézer hívja a menyasszonyt. Amikor Rebeka elmegy vele az ismeretlen helyre, azt mondja neki a család: “Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod a te ellenségeidnek kapuját.” (1Móz 24,60). Ez az áldás! Olyan sokszor mondtuk ezt az Igét azoknak, akik hitre jutottak.
Miért nem szaporodtál ezerszer ezerre? Miért vagy olyan, mint egy magányos fenyő a pusztán? Elhagyott képet mutatsz. Nézzünk ma utána a kihívásnak, és az engedelmességnek. A kihívásnak és engedelmességnek ez a világos tiszta ígérete: “nagy nemzetté teszlek!” A másik ígéret: “és megáldalak téged!” Ennél többet nem mondhat az Úr. Akit Ô megáld, az meg van áldva.
Van-e az életeden, szolgálatodon, imádságodon áldás? Hiába erőlködünk, ha nincs áldás. A következő, hogy “Áldás leszel!” Tudjátok mit jelent az, ha egy ember áldás? Ahová megy kiséri valami, valami kimondhatatlan, amit hord magával bárhova belép. Milyen jó lenne ilyennek lenni, vinni az áldást, hogy áradna belőlünk az áldás.
Most az a kérdés Ábrahám testvérem, hív téged az Úr? – kimész? Mert ettől függ minden. Hiszel az Úr szavának? A Zsidókhoz írott levélben az van: “És hitt Ábrahám az Úrnak.” Hitt a hívásnak, és engedett. “És kiment Ábrám…” Egy kicsit megdöbbenve néztem utána, hogy valóban kiment Ábrahám? Kiment igazán? Hiszen azt olvassuk, hogy amikor elkezdődött az éhség, Egyiptom felé húzódott.
Kiment a rokonsága közül? Hiszen látjuk, hogy viszi magával Lótot. Kiment ez az Ábrahám? Olyan megdöbbentő, mintha nem ment volna ki semmiből. A legrövidebb időn belül jön a veszedelem, és mintha nem lenne Isten védelmében. Azt mondja Sárának: “Mondd azért kérlek, hogy húgom vagy.” Védekezni kell, jön a hazugság, a bűn, minden. Kiment ez az Ábrahám? Hadd kérdezzelek, – te kimentél? Nem úgy vagyunk, hogy egyszer kimentünk, aztán visszacsúszott minden? Kimentél a világból? Mert Ábrahám Egyiptomba ment vissza, ami a világot jelenti. Vissza a húsos fazekakhoz.
Nem mentél-e vissza a világhoz? A világ a test kívánsága. Nincs-e olyan élvezetvágy, hasszeretet, gyüjtés, önzés, amit egyszer már otthagytál az Úrnál? A világ szeretete a szemek kívánsága. Nincs-e úgy, hogy megint csak a lakásom, a szép, amit egyszer már otthagytam. Úgy szeretem Pált, amikor azt mondja: “Sőt annakfelette most is kárnak és szemétnek ítélek mindent, az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt.” (Fil 3,8). Vajon most is úgy ítélsz-e meg mindent, mint mikor eldöntötted, hogy kimegyek. Milyen rettenetes, hogy újra bele lehet kerülni a dicsekedésbe, a hazugságba, mást mutatásba, embereknek való tetszeni vágyásba.
Ábrahám, – Isten embere vagy, vagy a világ embere? “Senki sem szolgálhat két úrnak!” (Mt 6,24). Visszamentél a bűnbe? Mert a világgal együtt mindjárt az is ott van. Ahogy Ábrahám rögtön belekerült a hazugságba, – csak egy lépésre hagyta el Kánaán földét, még semmi nem történt, és már eldöntötte, mit fogok csinálni ha… Már kész a hazugság, a védekezés. Valaha kimentél-e, vagy tényleg az történt, hogy kimentél, és visszamentél?
Először azt mondja az Ige az első versben: “Monda az Úr Ábrámnak.” Aztán amint kiment, a 7. versben olvassuk: “És megjelenék az Úr Ábrámnak, és mondta néki.” Érzitek mennyivel több ez?
Pál apostol volt az utolsó, aki test szerint látta az Úr Jézust. De Lélek szerint mindenkinek találkozni kell vele. Nemcsak szavát hallani, találkozni kell. Amint megjelent Ábrahámnak, “oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent néki.” Ez volt a válasza arra, hogy Isten megjelent néki. Akinek Isten megjelenik, az csak az oltáron találkozhat Vele. Az Ószövetség oltára a kereszt. Az egyetlen oltár a kereszt oltára. Neked ma is olyan valóság a kereszt, amilyen először volt? Mindig onnan tudom, hogy eltávolodtam, hogy kihült a szívem, hogy megszokott a kereszt, nem érinti a szívemet.
Számodra mit jelent a kereszt? Az Ószövetségnek minden áldozata a keresztről beszél. A Bárány megöletett a világ alapjának felvettetése előtt. Ha Isten megbocsátott az Ószövetségben, a keresztért tette. Az Ószövetség előre néz a keresztre, – mi visszanézünk. Isten kétezer évvel ezelőtt megmutatta testben, hogyan fáj Neki a bűn. De az most is ugyanúgy fáj.
A Jelenések könyvében János látja a lelkes lényeket, és közöttük egy Bárányt állani, mint aki most öletett meg. Jézus Krisztus most ugyanúgy szenved a bűneidtől, az önzésedtől, hiúságodtól, szennyes gondolataidtól, a kritikádtól. A Galáciabeliekhez írja Pál, hogy hogy elfelejtettétek ti, “kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg?” (Gal 3,1).
Szeretném, ha úgy tudnánk együtt lenni, hogy előttünk és közöttünk van a megöletett Bárány. Hogy olyanok lennénk, akiknek mindig valóság a kereszt. Ezért adta az Úr az úrvacsorát, hogy újra átéld, amikor törik a kenyeret, mintha most öletnék meg Jézus egy örök jelenidőben. A Zsidókhoz írott levél 10,20. vers írja: “új és élő út.” Testvér ez mindig új. Akinek régi a kereszt, ott belül valami nagy baj van. Jézus mindig élő áldozat, mindig új és élő út.
Számodra is élő és új? Építesz-e most oltárt? Ha Isten megjelenik, akkor nem tudsz mást tenni, mert Ô sehol sem jelenik meg máshol. Ha leborulsz Előtte, és újra dicséred Ôt teljes szívedből, a kereszt újra új, és élő lesz számodra. Bár senki ne menne el úgy innen, hogy ne lenne számára új és élő az oltár, és ne tudna áldozni rajta.
Mert ezen az oltáron neked és nekem áldozni kell az életedet! “Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.” (Róm 12,1).
Ábrahámnak megjelent az Isten, és oltárt épített. Fogsz-e te oltárt építeni?
Imádkozzunk!
Uram köszönöm itélő Igédet. És köszönöm hogy láthattam, miben estem vissza. Áldalak Uram, hogy újra kihívsz, és ha visszafordulok, mindig újra hívsz. Köszönöm az első hívásodat, és hogy mindig újra és újra hallhatom, hogy szeretsz. Szólj hozzánk személyesen, jelenj meg nekünk Igéd, Szentlelked által, és végezd el bennünk, amiért idehoztál.
Segíts ma engedelmeskedni hozzánk szóló szavadnak. Mutasd meg nekünk az útat, amelyen járjunk.
Ámen.