“Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Zsolt 100,2
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
DÁNIEL (4/6)
A nagy fa
“Nabukodonozor király minden népnek, nemzetnek és nyelveknek, akik az egész földön lakoznak, mondá: Békességetek bőséges legyen! A jeleket és csodákat, amelyeket cselekedett velem a felséges Isten, illendő dolognak tartom megjelenteni. Mely nagyon az Ô jelei, és mely hatalmasak az Ô csodái! Az Ô országa örökkévaló ország és az Ô uralkodása nemzedékről nemzedékre száll.” Dán 3,31-33
“Én Nabukodonozor békében voltam az én házamban, és virágzó az én palotámban. Álmot láttam, és megrettentett engem, és a gondolatok az én ágyamban, és az én fejemnek látásai megháborítottak engem. És parancsolatot adtam, hogy hozzák előmbe Babilonnak minden bölcsét, hogy az álomnak jelentését tudassák velem. Akkor bejöttek az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendőmondók; és én elbeszéltem nékik az álmot, de az értelmét nem jelentették meg nékem. Végezetre bejött elém Dániel, akinek neve Baltazár, mint az én istenemnek neve, és akiben a szent isteneknek lelke van, és elmondtam néki az álmot. Baltazár, az írástudók elseje, tudom, hogy a szent isteneknek lelke van benned, és semmi titok sem homályos előtted, az én álmom látásait, amiket láttam, és azoknak jelentését beszéld el.
Az én fejem látásai az én ágyamban ezek voltak: Láttam, hogy ímé egy nagy fa áll a föld közepette, és annak magassága rendkívüli volt. Nagy volt a fa és erős, és magassága az égig ért, és az egész föld széléig volt látható. Levelei szépek, és gyümölcse sok, és táplálék volt rajta mindeneknek, alatta árnyékot talált a mező vada, és ágain lakoztak az ég madarai, és róla evett minden élő. Láttam fejem látásaiban az én ágyamban és ímé: egy Vigyázó és Szent szállott alá az égből; Erősen kiáltott, és így szólt: Vágjátok ki a fát, és vagdaljátok le az ágait, rázzátok le leveleit, és hányjátok szét gyümölcseit, fussanak el a vadak alóla, és a madarak az ő ágairól.
De gyökerének törzsökét hagyjátok meg a földben, és vas és érc láncokba verve a mező füvén; égi harmattal öntöztessék, és a barmokkal legyen része a föld füvében. Az ő emberi szíve változzék el, és baromnak szíve adassék néki, és hét idő múljék el felette. Vigyázók határozatából van ez a rendelet, és a Szentek parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és akinek akarja, annak adja azt, és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra. Ezt az álmot láttam én, Nabukodonozor király, és te Baltazár, mondd meg annak értelmét; mivelhogy az én országomnak egyetlen bölcse sem tudta nékem megmondani a jelentését; de te tudod, mert szent isteneknek lelke van benned.
Ekkor Dániel, kinek neve Baltazár, közel egy óráig rémüldözék, és az ő gondolatai háborították őt. Szólt a király és mondta: Baltazár, az álom és annak jelentése meg ne rettentsenek téged! Felelt Baltazár és mondta: Uram, az álom szálljon a te gyülölőidre, a magyarázata pedig a te ellenségeidre! A fa, amelyet láttál, amely nagy és erős volt és amelynek magassága az eget érte, és ellátszott az egész földre; És levelei szépek, és gyümölcse pedig sok, és táplálék rajta mindeneknek; alatta tartózkodék a mezők vada, és ágain az égi madarak lakoznak: Te vagy az óh király, aki naggyá, és erőssé lettél, akinek nagysága megnövekedék és fölér az égig, és hatalmad a föld végéig. Hogy pedig látta a király a Vigyázót és Szentet leszállani az égből, és az mondta: Vágjátok le a fát, és pusztítsátok el azt; de gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok, és vas és érc láncokba verve a mező füvén, és égi harmattal öntöztessék, és a mezei barmokkal legyen része, amíg hét idő múlik el felette; Ez a jelentése oh király, és a felséges Isten végzése ez, amely bekövetkezik az én uramra, és királyra, És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a te lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és égi harmattal öntöznek téged, és hét idő múlik el feletted, mígnem megérted, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja. Hogy pedig mondák, hogy a fa gyökereinek törzsökét hagyják meg: országod megmarad néked, mihelyt megismered, hogy az Ég uralkodik. Azért, óh király, az én tanácsom tessék néked, és vétkeidtől igazság által szabadulj és a te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed. Mindez betelik Nabukodonozor királyon.
Tizenkét hónap múlva a babiloni királyi palotán sétál. Szólt a király és mondta: Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom által és dicsőségem tisztességére? Még a szó a király szájában volt, amikor szózat szállott le az égből: Néked szól, oh Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tőled. És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és hét idő múlik el feletted, amíg megismered, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja.
Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetteték, és füvet evett, mint az ökrök, és égi harmattal öntöztetett az ő teste, mígnem szőre megnőtt, mint a saskeselyü tolla, és körmei, mint a madarakéi. És az első idő elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emeltem, és az én értelmem visszajött, és áldám a felséges Istent, és dicsérem és dicsőítem az örökké előtt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékről nemzedékre áll. És a föld minden lakosa olyan, mint a semmi; és az ő akaratja szerint cselekszik az ég seregében, és a föld lakosai között, és nincs, aki az ő kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél? Abban az időben vissszatért hozzám az én értelmem, és országom dicsőségére az én ékességem, és méltóságom is visszatért hozzám, és az én tanácsosaim és főembereim felkerestek engem, és visszahelyeztettem az én országomba, és rendkívüli nagyság adatott nékem. Most azért én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az ő utai ítélet, és azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja.” Dán 4,1-34
Ez a pár vers az előző rész végén ennek az egész igerésznek a kezdete. Azt mondja Nabukodonozor: “Békességetek bőséges legyen!” Ezzel az emberrel valami történt. Most már nem azt mondja, hogy “parancsolom,” hanem hogy “illendő dolognak tartom megjelenteni”. Bizonyságtétel, nem rendelet, nem parancs. Egy embernek a bizonyságtétele, aki átélt valamit, és megtapasztalta az Urat. “A jeleket és csudákat, amelyeket cselekedett velem a felséges Isten, illendő dolognak tartom megjelenteni…az Ô országa örökkévaló ország.” Most már nem az ő országáról beszél, nem az arany állóképről, most már a kéz érintése nélkül megmozduló kőről, az Isten országáról beszél. Egy ember, aki megtapasztalt valamit, és megjelenti, bizonyságot tesz nagy bukásáról. Valami kell, hogy történjen ahhoz, hogy az ember a saját gyalázatáról beszélni tudjon. Itt nem parancsról, hanem egy emberről van szó, aki átélte Isten hatalmát és el tudja mondani saját megaláztatását. Valószínű itt is nagyon eltitkolhatták, mi van a királlyal, mint ahogy az államfőkkel szokták: beteg, rosszul van. Csak egyedül tőle tudhatták meg, mert illendőnek tartotta megjelenteni.
Ez a rész Nabukodonozor gyalázatáról és az Isten dicsőségéről beszél. Nabukodonozor elmondja a saját szégyenét, Isten dicsőségére. Egész más kezdete van ennek a résznek, a saját bizonyságtételéből ismerjük meg, mi is történt vele. A legszavahihetőbb szájból halljuk, maga írja meg az egész országnak. Nabukodozoron nem segített az első álomban levő kijelentés. Nem segítettek a csodák, sok minden, ami körülötte történt. Szűksége volt az ítéletre. Semmi más, csak az Isten ítélete józanította ki.
Isten olyan sok mindent megpróbál egy emberrel, mire lesújt rá. Értitek az Isten szeretetét, hogy csak a végső esetben sújt, amikor már semmi nem segít, amikor már kell az ítélet. Nabukodonozor elmondja: nekem kellett az ítélet. Jó volna előbb megállni. Nabukodonozor nem tudott megállni. Álomban szól hozzá újra az Úr.
Dánielnek nem volt könnyű dolga, amikor a király hívatta. Óriási dolog, hogy Isten szava ezen a kicsi, semmi emberen keresztül szól, az Isten népén keresztül, a megalázott, kisemmizett emberen keresztül. A világnak szüksége van Isten embereire. Amikor Nabukodonozornak senki nem tudott segíteni, megint rászorul Dánielre.
Úgy vagy-e ott, ahol vagy, hogy a bajban lévő emberek tudják, hogy kihez kell menni? Dániel eltökélte, hogy megmarad Isten követének, szolgájának, nem elegyedik bele a világ dolgaiba. És erre a kicsi, semmi emberre szüksége van a világnak. A világnak lesz olyan órája, amelyik Isten népének az órája. Amikor majd úgy jönnek Isten gyermekeihez: rajtam senki nem tud segiteni, csak te.
Olyankor tudni kell, nem engem, az Urat keresik. De vajon benned keresik-e? Köztudomású-e, Isten gyermeke vagy, aki megalkuvás nélkül, teljes komolysággal éled a keresztyén életet? Nabukodonozor az akkori egész világ ura. És a kicsi Dániel mégis erősebb Nabukodonozornál. Nem könnyű a dánieli út, megalkuvás nélkül megmondani az igazat, hiszen a fejével játszik.
Dániel közel egy óráig rémüldözött. Isten gyermeke, aki képes arra, hogy Isten ítéletét hirdesse, szerető, és együttérző szíve van. Nem úgy mondja el, hogy: na látod Nabukodonozor, most aztán rám szorultál! Meg is érdemled, jogosan csinálja veled Isten, amit csinál. Nincs kegyetlen és gonosz szíve, pásztor-szíve van. A világ felé soha nem itélkezik. A mai fiatalokról lenézően vélekedve, nem veszed észre, hogy a velük szemben megnyílvánuló keménység alkalmatlanná tesz a nekik való szolgálatra? Nem tud használni az Úr, mert nem tudsz egy órán keresztül rémüldözni, nem fáj neked az ítélet. Csak az az ember hirdetheti az ítéletet, akiben jézusi lelkület van, Aki minden szenvedésünket szenvedte.
Nabukodonozor biztatja, amint látja Dániel gyötrelmét, szinte vigasztalja, könyörög neki: “az álom és annak jelentése meg ne rettentsenek téged,” bátorítja, mondd hát el. Vajon a világ körülöttem látja-e, hogy fáj nekem a sorsa? Jézus sír Jeruzsálem felett, nem keményen, nem szívtelenül mondja: kellett neked Jeruzsálem. Mi azt mondjuk: kellett neked világ! Ilyen szívvel nem lehet ítéletet hirdetni. “Az álom szálljon a te gyűlölőidre,” mondja Dániel. Szeretlek Nabukodonozor, nem akarom neked a rosszat. Isten szeretete az ami belőlünk kiárad?
Azután élesen, határozottan és világosan elmond mindent. Isten szolgájának két jellemzője van: megalkuvás nélkül tisztán és világosan hirdeti az Igét, nem sikkassza el az ítéletet, nem szelídíti meg az evangéliumot, el meri mondani Isten üzenetét. Élesen, világosan mondja el Dániel a Nabukodonozor feletti ítéletet. Nem gondol arra, hogy mibe kerülhet ez neki. Az igazi igehirdetés mindig a mártírium vállalásával jár együtt. Nagyon sok lelkésszel ott van a baj, hogy nem meri élesen és világosan hirdetni az Isten üzenetét, mert fél, mi lesz a gyülekezettel, elnéptelenedik a templom. Óriási dolog, hogy Dániel Nabukodonozor udvarában el meri mondani, – a szíve együtt szenved vele, – de nem zavarja abban, hogy el merje mondani világosan az ítéletet.
Jó volna most, ha magadra nézve hallanád az ítéletet. Mert az óember, Ádám felett hangzik el az ítélet. Óriási hasonlatosság van bennünk Nabukodonozorral. Ugyanaz az arckép, tehát az ítélet a feletted elhangzó ítélet. Minden embernek ez az alapvágya gyerek korától kezdve, hogy naggyá lenni. Ezért van minden, ezért dolgoznak az emberek, hogy valakivé legyenek. Ezért a tanulás, az erőlködés, a fáradtság, egymás letiprása, hogy legyen egy házam, hogy én legyek a nagyobb, az ügyesebb, a jobb, a tisztább, a rendesebb. Tökéletesen mindegy, milyen vonalon fut ez, csak én legyek a nagy fa. Az ördög áll emögött, amikor felfelé akar vinni, naggyá szeretne tenni, úgy beszélek, úgy járok, hogy csodálkozzanak: én már… Naggyá lenni, ha másutt nem, Isten gyermekei között. Jézus megy a keresztre vivő úton, és a tanitványai mögötte azon vitatkoznak, hogy ki a nagyobb. Ne mondd és ne hazudj, hogy nincs ez meg benned is, hogy ki a nagyobb közöttünk. Ez a rettenetes szenny beférkőzik Isten népe közé is. Aki közületek nagy akar lenni, – mondja Jézus, – legyen mindenkinek a szolgája.
Valaki alázatos hívő, és a legutolsó helyre ül. Épp olyan rossz, mintha elől szeretne ülni. Most már azzal akar kitűnni, hogy ő az utolsó. Csak éppen középen nem akar lenni, ahol senki nem veszi észre. Figyeljétek meg a nagy fákat, hogy vágatnak ki sorban, és milyen romlás van a nagy fák körül. Az ördög munkája, hogy egy embert kitüntet, és utána nagy a romlás és a kár az Isten népe között. A levelek, a gyümölcs a madarak, az állatok, minden tönkremegy. Figyelj a nagy fákra és vigyázz, ne akarj nagy lenni.
Nabukodonozor a nagy fa. A nagy fával nem lehet mást tenni, mint kivágni. Elmondja azt is, hogy látta a Vigyázót és a Szentet leszállani az égből. Isten még most is kegyelmes ítéletet hirdet. Mindent elmond Nabukodonozornak és tanácsot is ad. Még ott van a kegyelem hirdetése az ítélet mellett. Elmondja Dániel: “Azért oh király az én tanácsom tessék néked…Így talán tartós lesz békességed.” Még mindig van Nabukodonozornak egy utolsó lehetősége a kihirdetett itélettel szemben. Már mindent megmondanak neki, hogy mi lesz a következménye, és látjuk a mérhetetlen könnyelműségét ennek az embernek, hogy még most sem.
Ezek után még 12 hónap kegyelmi idő múlik el. Érzed az Isten végtelen türelmét? Voltál-e már úgy, hogy Istenem meddig türsz még engem? Még mindig kibírsz engem? Hosszú az Isten türelme, de van vége. Sokszor hallottam már az ítéletet, és mégis csinálom tovább. Az ember merész. Még 12 hónap, amíg a kihirdetett ítélet véghezvitt itéletté lesz. A király a palotán sétál és azt mondja: “Nem ez-é a nagy Babilon, amelyet én építettem… dicsőségem tisztességére?” Ott áll Nabukodonozor a királyi palota ormán. Olvastam, hogy Babilon csodálatos volt. 25 kapuja volt, 8 temploma. Ott voltak a világ legszebb függőkertjei, gyönyörű palota, meseváros volt. Nem csoda, hogy megrészegítette a Sátán Nabukodonozort: ez az amit én építettem.
Szeretném, ha most a magad kicsi királyságában meglátnád magad. Ez az a lakás, amit én rendeztem be. Megálltál a kerted végén: ez az a föld, amit én kapáltam, – a másiknál hogy néz ki minden? Ezek a gyerekek, akiket én neveltem. Ha a gyerek jól vizsgázik, fölötte áll a szülő: igen, mert én. Egy férfi azt mondta; engedelmes apának engedelmes gyermekei vannak. Azt gondoltam, fejemre szakad a plafon. Jó volna meglátni, hol állok most én. Az ormon, és süllyedek.
Most szózat lett a mennyből. Már nem Dániel beszél. Szózat lett a mennyből, – nincs tovább. “Néked szól, oh Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tőled.” Nem hogy fog, elvétetett, múlt időben. Mi lenne, ha most neked szólna, hogy családod, a szolgálatod elvétetett tőled. Elég volt. Szóltam egyszer, kétszer, most már csak végrehajtatik az ítélet.
Ez az ember megőrül. Szörnyű az, ami történik vele, hogy kivettetik az emberek közül, hogy megnő a szőre és az állattal lesz egyforma. Az egekig magasztalta magát és a poklokra kerül. Utolsó állapota rosszabb az elsőnél. Hány ember mondta már, hogy rosszabb vagyok, mint hitetlen koromban. Hát hova süllyedtem? És Isten engedi süllyedni.
A kimondott ítéletben is volt egy kegyelmes szó, hogy hét idő múlik el feletted és megismered, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja. Elmúlt a hét idő, és Nabukodonozor szemeit az égre emelte. Értitek, hogy milyen változás ez? Eddig nem emelte oda a szemeit, Babilont nézte, a munkáját dicsőítette. Imádta a saját keze csinálmányát. Ezt nézte eddig Nabukodonozor, most pedig szemeit az égre emelte. Érted mi történt ezzel az emberrel? “A föld minden lakosa olyan mint a semmi.” Azt mondja a Biblia: aki azt hiszi önmagáról, hogy valaki, holott semmi önmagát csalja meg. Odajutottál-e már, hogy nem vagyok senki, hogy minden az Úré? És annak adja, akinek akarja.
Visszatért hozzám az én értelmem, mondja Nabukodonozor. Újra hadd mondjam, nagyon eltitkolhatták a nép előtt, hogy mi van a királlyal. Ahogy mi is eltitkolunk sok mindent, a bukást, a csődöt jól elrejtjük. Járunk a Bibliával, mondjuk a kegyes frázisokat és mélyen el van titkolva minden.
Illendőnek tartom megjelenteni, mondja Nabukodonozor. Testvér, illendőnek tartod most már te is igazán megjelenteni, hogy ki vagy? Hogy igazán ki vagy! Ne felejtsd el, hogy azokat, akik kevélységben járnak, Isten egy pillanat alatt megalázhatja. A legveszélyesebb út az öndicsőítés útja. Látod Nabukodonozornak, Ádámnak alapvonása a kevélység.
Vajon engeded-e most, hogy megalázzon Isten, vagy te is megvárod a véghezvitt itéletet?!