“Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Zsolt 100,2
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
TUDOM A TE DOLGAIDAT (1/6)
Első szeretet
“Az Efézusbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, aki az ő jobbkezében tartja a hét csillagot, aki jár a hét arany gyertyatartó között: Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket; És terhet viseltél és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.
De az megvan benned, hogy a Nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is gyűlölök. Akinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.” Jel 2,1-7
Urunk tudod, hogy miért küldtél és állítottál bennünket erre a földre. Könyörülj rajtunk, hogy elvégezhessük rendeltetésünket ott, ahová állítottál. Végezd el bennünk, hogy áldássá lehessünk. Hadd nyerhessünk meg mindent Lelked által, amit a mai napban számunkra keszítettél.
Ámen.
A testvérek nyilván emlékeznek arra, amikor az elmúlt évben arról beszélgettünk, hogy mi a Gyülekezet. Azt mondottuk: Isten népe a Gyülekezet.
Valahol azt olvastam, nem lehet az, hogy egy Gyülekezetbe felvegyenek valakit, mert amikor megtért, már felvétetett. Ember nem vehet fel senkit, csak akit Isten angyala írt be oda. Amikor elfogadtam, hogy Jézus megváltott, akkor beírattam az egyetlen Gyülekezetbe. Ezenkívül nincsen csak helyi gyülekezet, azon a helyen ahol vagyok, ahol élek, Isten gyeremekeinek, a hívőknek a közössége. Ez tisztázódott előttünk.
Most pedig azt szeretnénk meglátni, – ki a gyülekezet angyala? Isten minden gyülekezetbe küld valakit, aki ott felelős, és vele levelezik az Úr. A levél a gyülekezet angyalának szól. Remélem, hogy csupa olyan valaki van itt, ahol a gyülekezetben ahol él, Istentől küldött. A levél nekünk szól, akik gyülekezetbe küldettek szolgálatra.
A címzett a gyülekezet angyala. Különféle néven mutatkozik be a feladó, aki a levelet írja. Isten küldöttének szól a levél, ő a felelős, nem a juhok, hanem a pásztor. Ennek a felelősnek írja most az Úr: “Tudom a te dolgaidat!”
Nagy dolog, hogy az Úr így szól a gyülekezet angyalához, hogy “te”. Egy német könyvnek, amit olvastam, ez volt a címe: Istennel tegező viszonyban. Micsoda óriási dolog! Sok gyermeket még most is úgy nevelnek, hogy szüleit magázni kell a tekintély kedvéért. És Isten hajlandó velünk tegező viszonyban lenni. Értitek ennek a nagy előjogát, hogy úgy szólíthatom meg az Urat: Te Uram! Megvan a csodálatos gyermeki kapcsolat.
“Tudom a te dolgaidat”, – nem a ti dolgaitokat, nem egyetemben beszél az Úr, hanem személyesen neked és nekem. Olyan csodálatos dolog, hogy Ô az, aki igazán tudja dolgaimat. Sokszor még magad sem tudod. Az ember sokszor meglepődik, amikor Isten megmondja a dolgait. Ô sokkal mélyebben ismer, mint ahogy bárki ismerhetne ezen a földön, és mint ahogy én is ismerem magamat. A dolgaimat csak Ô ismeri, és Ô tudja kimondani, senki e földön, hogy “Tudom a te dolgaidat.”
Szeretném ha azt is megértenénk, amit a dicséret által mond. Úgy örülök annak, amikor az Úr tud dicsérni. Én magamon észreveszem, hogy nem tudok dicsérni. Hibákat tudok mondani. Ô az egyedüli, akinek joga van dicsérni, mert ez a dicséret nem tesz tönkre. Jó volna, ha Isten dicséretét tudnád mondani, és nem azt, ami hízelgés. Az embereket akkor lehet megnyerni, ha dicsérjük őket. Elhatároztam, én is ezt teszem. Hála Istennek nem sikerült.
Aki nekem jókat szokott mondani, azt szeretem, – fiatal vagy, csinos, okos, – elolvad a szívem, és szeretem azt, aki mondja. Jézus nem így dicsér. Ha igazán az Úrral volnál kapcsolatban, dicséretednek más lenne a hangsúlya, és mást végezne emberekben. Akkor komolyan vennék, és az Úrtól valónak amit mondasz ezen a vonalon is. Nem arról van szó, hogy soha ne dicsérj, csak akkor, ha az Úrtól van, mert az illetőnek akkor lesz áldássá.
Három dolgot mond az Úr, amikor azt mondja: “Tudom a te dolgaidat.” Az első: “a te fáradságodat”. Erre vonatkozik még egy mondat: “és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el.” Ez nagyon személyes mondat. Hisz úgy jöttünk ide, hogy olyan sok minden volt mostanában, és olyan fáradt vagyok. És van valaki, aki tudja a fáradságomat. Másnak hiába mondod el, az azt mondja: én még fáradtabb vagyok. Még senkinek nem tudtam úgy elmondani, hogy azt ne mondta volna: ez mind semmi, – de én. Kár ezt mondogatni, csak az Úr érti meg és tudja fáradságodat. Jó, hogy ezt mondja, és ez a simogatás ebben az igében: “Az én nevemért fáradoztál.”
Egy kicsit odatettem a kérdőjelet, – biztos hogy az Ô nevéért, – nem a magam nevéért? Volt egy pici abból is benne, és az Úr meglátta. Mert Ô a mustármagnyit is észreveszi. Az Ô nevéért, de volt olyan, hogy belekeveredett az én nevem is. Az Úr látta, észreveszi, és becsüli amit az Ô nevéért tettem. Emberek mondták már, semmi jó nincs abban amit csinálok. Ami az Úrtól való az biztos jó. Ô meglátja amit nevében teszek. Egy pohár víz el nem veszti jutalmát, ha szeretetből adtam. Megemlíti, és megdicséri: “Az én nevemért fáradoztál, és nem fáradtál el.”
Fáradozni és elfáradni két dolog. Sokszor mondják, – abbahagyom az egészet, belefáradtam. Ma reggel olvastuk: “Minden reggel meg-megújul; nagy a Te hűséged.” (JerSír 3,23). Ezért nem fáradtam el, mert van újabb kegyelem, újabb szeretet, és a mindig meg-megújuló forrás miatt nem fáradtál el.
Most téged dicsér az Úr, hogy fáradoztál, és nem fáradtál el. Látod ez a drága szempár a legkisebb jót is meglája bennünk.
A másik dolog a tűrés. Itt már pirultam. Ez is megszégyenítő, ahogyan viselem sokszor a terhet nyögve és jajgatva, az nem teherviselés. Uram, én nem viselem igazán, szeretném letenni, kibújni alóla, hát nem viselem, különösen nem béketűréssel, türelmesen. A legközpontibb bűnöm a türelmetlenség. Uram látod bennem a tűrést? Ezt csak az Ô szeme láthatja, és Ô úgy látja, hogy béketűrő vagy. Jó volna megalázkodni, – Uram észrevetted a kicsi béketűrésem?
Harmadik dolog, hogy “a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat és nem azok, és hazugoknak találtad őket.” A megkísértés annyit jelent: megvizsgáltam. Az Úr azt is dicséri, hogy nem fogadtam el mindent, hanem ott van a szívedben a komoly megvizsgálása annak, ez igaz, ez hazugság. Volt bátorságod szembenézni azzal, – nem biztos, hogy jó amit mondanak, amit adnak. Szabad így járni a világban: megkísértem azokat, akik valakinek mondják magukat. Legyen gyanus, ha valaki mondja magát valakinek. Ha az Úr mondja, az egészen más. Nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. Igent mondani mindig kellemesebb, de az Úr megtanít, legyen bátorságod nemet mondani. A hamis tanítványokat megvizsgáltad, és hazugoknak találtad őket. Ez az, amiért dicsér az Úr.
Van egy mondat, ami súlypontja az egész igerésznek, és jó volna szívünkre venni. Ez az egyetlen “de” szó. Naámánról mondta az ige: “vitéz hős, de bélpoklos volt.” (2Kir 5,1). Ezen az egy szón minden tönkrement. Mit ér az egész, ha bélpoklos volt!
Mit ér az egész, ha az Úr azt mondja: “De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetet elhagytad.”
Hadd olvassak el a Jerémiás 2. részéből néhány verset: “Majd szólott az Úr nékem, mondván: Menj el, és kiálts Jeruzsálem füleibe, mondván: Ezt mondja az Úr: Emlékezem reád, gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, amikor követtél engem a pusztában, a még be nem vetett földön. Szent volt Izráel az Úrnak, az Ô termésének zsengéje; akik emésztik őt, mind vétkeznek, veszedelem támad rájok, azt mondja az Úr. Halljátok meg az Úr szavát, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége. Így szól az Úr: Micsoda hamisságot találtak bennem a ti atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem, és hiábavalóság után jártak, és hiábavalókká lettek?” (Jer 2,1-5).
“Ha cserélt-é valamely nemzet isteneket? noha azok nem istenek. Az én népem pedig felcserélte az ő dicsőségét tehetetlenséggel! Álmélkodjatok ezen óh egek és borzadjatok és rémüljetek meg igen! azt mondja az Úr. Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kútakat ássanak maguknak, és repedezett kútakat ástak, amelyek nem tartják a vizet. Szolga-é Izráel, avagy otthon szülött-é ő? Miért lett prédává? Oroszlánok ordítanak reá, megeresztik hangjokat, és sivataggá teszik földjét; városai szétromboltatnak, lakatlanok. Nóf és Tahpan fiai is betörik koponyádat. Vajon nem te szerezted ezt-é magadnak? Elhagytad az Urat a te Istenedet, amikor vezérelt téged az úton! Most is mi dolgod van néked Egyiptom útjával? Hogy Nílus vizet igyál? Vagy mi dolgod van néked Assúr útjával? Hogy a folyam vizét igyad? A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát, és lásd meg, hogy míly keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, azt mondja az Úr, a Seregeknek Ura.” (Jer 2,11-19).
“Pedig én úgy plántállak el téged, mint nemes szőllővesszőt, mindenestől hűséges magot: mimódon változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú hajtásává.” (Jer 2,21).
Ma azt mondja neked az Úr, hogy emlékezz! – mert Ô emlékezik. Ezért szólít fel ma téged, és kéri, hogy emlékezz! Jó volna visszagondolni arra az időre, amikor megismertük az Urat. Emlékezz gyermekkorod ragaaszkodására hitben. Amikor minden csoda volt. Csoda volt az Ige, a testvérekkel való közösség, minden kicsi dolog az Ô útján, amikor rá tudtál csodálkozni az egészen újra. Emlékszel gyermekkorod ragaszkodására? Emlékszem úgy féltem, hogy valamivel meg ne szomorítsam az Urat. Egy hangsúlyt észrevettem ha már nem úgy mondtam valamit. Jaj, csak el ne veszítsem az Urat.
Egy idő múlva rájöttem, nem lehet ezt olyan könnyen elveszíteni. Már nem kellett annyira ragaszkodni, mint a kicsi gyermeknek anyja szoknyájához, vagy apja kezéhez, mert nélküle félt. Később a gyerek nagyobb lesz és már bátrabb. Jó volna újra kicsinek lenni, és ragaszkodni az Úrnak minden szavához. Isten emlékszik mátkaságod szeretetére. Amikor úgy érezted, mindenben ott van az Úr, mindent Neki és Vele csinálok. Mint amikor valaki nagyon szeret valakit, és neki öltözik, neki fésülködik, mindent reá nézve csinál. A mátkaság szeretete, amikor a legkisebb dolgot is iránta való szeretetből teszem, amikor nem tudtál másról beszélni, csak Róla. Most talán órákat beszélsz, és egy szó nem hangzik Róla. Most magadról beszélsz.
Nem tudom érzed-e, hogy igaza van az Úrnak, – elhagytad az első szeretetet, a mátkaság szeretetét, amikor a szíved, a gondolatod tele volt Vele. “A szív teljességéből szól a száj.” (Mt 12,34b). Hiába döntöd el, hogy Róla beszélek, ha nem a szív teljességéből mondod.
“Követtél engem a pusztában, a még be nem vetett földön.” Mikor hitre jutottam, pusztába kerültem, be nem vetett földre. Fogalmam nem volt semmiről, és ketten jártunk az Úrral mindenben. Járni kell a be nem vetett földön, azok között az emberek között, akik még nem ismerik az Urat.
Mikor a nővérem hitrejutott, elment az egyházhoz, hogy bibliaórára szeretne járni. Azt mondották, – nincs, – nyári szünet van. Nem tudom a lelkem nyári szünetre eltenni, valamit csinálni kell, – mondta a nővérem. Összehívta lakásukon azokat, akik vágyakoztak, és hangzott az Ige, követte Jézust a be nem vetett földön és kezdődött az élet.
Mi bevetett földön szeretnénk munkálkodni. Pál apostol azt mondja: “Ekképpen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek: Hanem amint meg van írva, akiknek nem hirdettetett őfelőle, azok meglátják; és akik nem hallották, megértik.” (Róm 15,20-21). A még be nem vetett földön kell hirdetnem az Igét.
Valaki mondotta, – olyan jó itt nálatok. Furcsák vagytok, – mondottam, – ott akartok világítani, ahol világos van. Otthon senki nem akar világítani, csak panaszkodik, hogy nálunk nincs semmi. Kövesd Ôt, mint akkor mikor megismerted, és akkor majd lesz nálatok is. Az a baj, hogy a munkahelyeden, a még be nem vetett földön nem mersz szólni egy szót sem. Mered-e Ôt követni a még be nem vetett földön, mint akinek mindene az Úr, aki Ôt szereti?
“Az első szereteted elhagytad. “Szent volt Izráel az Úrnak, az Ô termésének zsengéje.” Az Úrnak szentelt volt. Testvér most is az Úrnak szentelt az életed? Olyan szomorú ez a szó, hogy “volt”. Szent volt, – hová lett? Hová lett az Istennek szentelt életed, amit már olyan sokszor szenteltél neki? Most egy fájó szív azt mondja, – volt, – volt, – most nincs.
“Tudom a te dolgaidat.” Az emberek előtt megjátszhatod magad. Isten rádnéz és azt mondja, – volt. Ez Isten szívének fájdalma. Szeretném ha minden mondatból hallanád a síró Jézus szavát. Azt mondja Jeremiás próféta: Az én lelkem sír, és zokogva zokog a rejtekhelyeken.
Nincs-e oka az otthagyott Vőlegénynek sírni fölötted? Így mondja az Ige: “Szent volt Izráel az Úrnak”, – és utána elmondja: “elidegenedtek tőlem és hiábavalóság után jártak, és hiábavalókká lettek.” Elidegenedni annyit jelent, – nem olyan mint aki otthon van. Így folytatja az Ige: “Ha cserélt-é valamely nemzet isteket? Az én népem pedig felcserélte az ő dicsőségét telhetetlenséggel! Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kútakat ássanak maguknak, és repedezett kútakat ástak, amelyek nem tartják a vizet.”
Miért kettős? Az egyik, mert elhagyott, a másik, hogy repedezett kútakat ásott. Nézzünk bele a repedezett szívünkbe. Repedezett csendesség, – kifolyik belőle az Ige, talán pár óra sem kell neki. Valaki mondotta, úgy szólt reggel az Ige, – de már nem tudom, mit mondott. Repedezett csendességet ásott magának.
Repedezett imaélet. Nincs benne Szentlélektől való imádság. Ásunk, ásunk és minden kifolyik belőle. Nem érzed, hogy így van? Olvasod az Igét, imádkozol, csak éppen te ástad, és kifolyik belőle minden ami élet, ami öröm, amiért érdemes. Ez a kettősség rosszabb, mintha nem tennéd, mert még nagyra is vagy vele. Pedig ez már rég nem forrás. Magad csinálta repedezett élet. Repedezett engedelmesség. Megteszem amit az Úr mond, de nem egészen, és nem igazán. Valamit csinálok belőle, de nem úgy, ahogyan az Úr mondta. Kötelességszerűen csinálok dolgokat, de semmi öröm, kifolyt azon, amit nem egészen, nem szívből, és nem igazán.
Nagyon sokszor mélyen repedezett a szolgálat magad is érzed, amikor hirdeted az Igét, hogy kong az egész. Voltatok már úgy, hogy az edényt megkopogtattátok, és hallani lehetett, hogy repedt? Valaki mondta, – nagyon sokszor a felénél szeretném abbahagyni, – nincs benne élet.
Nagyon szeretném, ha te is éreznéd, nem így volt ez, amikor igazán és nagyon szeretted az Urat. Minden szónak illata volt, mert a Vele való közösségből jött. Tiszta a tanítás, csak éppen a víz, az élet folyt ki belőle. Tiszta szó, csak nincs benne élet. Mert az első szeretetet elhagytad. Ez a kettős megosztottság, – bár inkább ne csinálnád. “Vajha hideg volnál, vagy hév.” (Jel 3,15b). Vajha vállalnád azt, hogy elhagytad az Urat, hogy nincs mondanivalód. Kimondanád bátran, világosan: kettős osztottság az amiben élsz, olyan, amiben nincs élet.
Azt mondja tovább az Ige: “Most is mi dolgod van Egyiptom útjával? Hogy Nílus vizet igyál?” Amikor valaki elhagyja az első szeretetet, törvényszerűen Egyiptom útjára tér. Mert akkor már kell a világ. Issza a világ, vedeli a Nílus vizét: szórakozás, utazás, élvezetek.
Az Úr azt kérdezi, – mi dolgod van neked a világi szeméttel? Honnan akarsz jól lakni? Honnan keresed az örömöd? A szomjas lelked mivel próbálod megelégíteni? Ugye mennyire igaz az Ige: “Tudom a te dolgaidat!” “Mi dolgod van neked Assúr útjával, hogy a folyam vizét igyad?” Megdöbbentően mondja az Ige: “A magad gonoszsága fenyít meg, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát, és lásd meg, míly gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet.” Vajon megmondhatja-e most csendesen: “a te elpártolásod fenyít meg téged, mert elhagytad az Urat.”
Testvér térj meg! “A te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.” Annyit jelent, hogy külső körülményeidben, ahol még gyertya lehetsz, valamit megmozdít alattad. Talán a testi életedben. Ha mozdítja, szembenézel-e azzal, hogy miért? Rettenetes amikor az ember megsüketül, és mindenen keresztüllép.
Még egy ígéret: “A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának közepette van.” Mikor ettél utoljára az életnek fájáról? Mikor volt az a drága kenyér ami ott terem, számodra élet? Mikor nézted utoljára a megfeszített Jézust, úgy igazán szíved mélyéből?
Hiába próbálsz enni testvér, ha Isten nem ad enni. Sokszor próbáltam, erőlködtem, hogy foglalkozzam a kereszttel, nézzem Jézus szenvedését, akartam, – és nem adott. Ezt az ajtót csak Ô tudja megnyitni. Ô azt ígéri: “A győzedelmesnek enni adok.” Egyszer csak újra megnyílik számodra a kereszt titka. Egyszer csak újra meglátod Ôt.
Jó volna, ha ezen a héten az Úr adhatna neked újra enni, hogy élj, – hogy éljünk.
Imádkozzunk!
Segíts meghajtani nemcsak a fejünket, de egész önmagunkat Előtted Urunk, és segíts kimondani szívünkben: igazad van Uram. Mi megjátszhatjuk magunkat, de Te tudod dolgainkat. Hadd fogadjuk el mélyen, igazán amit mondasz, hogy elevenedjünk, hogy éljen a lelkünk.
Könyörülj Urunk, hogy ne ássunk itt is repedezett kútakat. Uram áraszd az élő vizet, hogy megelégíthess és vihessük tovább másoknak. Kérünk könyörülj így rajtunk szereteteddel.
Ámen.