“Szolgáljatok az Úrnak örömmel” Zsolt 100,2
Igehirdetések szerzője: Trausch Liza Szerkesztő: Borsós Róza Nyomtatásban megjelent: 1997. május
| Előző igehirdetés | Következő igehirdetés |
SÁMSON ÉS DELILA (3/6)
Delila
“És történt azután, hogy megszeretett egy asszonyt a Sórek völgyében, akinek neve Delila volt. És felmentek őhozzá a Filiszteusok fejedelmei, és mondának néki: Kérdezd ki őt és tudd meg, miben áll az ő nagy ereje, és miképpen vehetünk rajta erőt, hogy megkötözzük és megkínozzuk őt, és mi mindenikünk adunk neked ezerszáz siklust. És monda Delila Sámsonnak: Mondd meg nékem, miben van a te nagy erőd, és mivel kellene téged megkötni, hogy megkínozhassanak téged. És felele néki Sámson: Ha megkötöznek hét nyers gúzzsal, melyek még nem száradtak, akkor elgyengülök és olyan leszek, mint más ember.
Akkor hoztak néki a Filiszteusok fejedelmei hét nyers gúzst, amely még nem volt száraz, és megkötözé őt azzal. A lesben állók pedig ott vártak annál a hálókamarában. És monda néki: Rajtad a Filiszteusok Sámson! És elszakasztá a gúzsokat, miképpen elszakad a csepűfonal, ha tűz éri, – és ki nem tudódék, miben volt az ő ereje. És monda Delila Sámsonnak: Ímé rászedtél, és hazugságot szóltál nékem, most mondd meg igazán, hogy mivel lehet téged megkötözni? Ô pedig monda néki: Ha erősen megkötöznek új kötelekkel, melyekkel még semmi dolgot nem végeztek, akkor elgyengülök és olyan leszek, mint más ember. Es vett Delila új köteleket, és megkötözte őt velük, és monda néki: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! ( mert ott leselkedtek utána a hálókamarában). De ő letépte azokat karjairól, mint a fonalat. És monda Delila Sámsonnak: Meddig fogsz még rászedni engem, és hazudni nékem? Mondd meg egyszer már, mivel kötöztethetel meg? Ô pedig monda néki: Ha összeszövöd az én fejemnek hét fonatékját a nyüstfonállal. És szeggel megerősítvén a zugolyt, monda: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! Az pedig felébredvén álmából, kitépte a zugolyszeget és a nyüstfonalat.
Ekkor monda néki Delila: Miképpen mondhatod: Szeretlek téged, ha szíved nincsen én velem? Immár három ízben szedtél rá engem, és nem mondtad meg, hogy miben van a te nagy erőd? Mikor aztán őt mindennap zaklatta szavaival, és gyötörte őt: halálosan belefáradt a lelke, És kitárta előtte egész szívét, és monda néki: Borotva nem volt soha az én fejemen, mert Istennek szentelt vagyok anyám méhétől fogva; ha megnyírattatom, eltávozik tőlem az én erőm, és megerőtlenedem, és olyan leszek, mint akármely ember.” Bír 16,4-17
Uram, köszönjük az új reggelt. Áldunk Téged ezért a napért, amibe belehelyezted Igédet, Szentlelked csodáit. Kérünk, segíts egészen Rád figyelni. Rád van szükségünk, segíts, hogy igazán megtalálhassunk. Adj teljes, igaz, őszinte nyílt találkozást Veled. Áldd meg számunkra a reggeli Igét, és kérünk, hogy szólíts meg minket. Köszönjük, hogy ezt várhatjuk Tőled.
Ámen.
Szeretnénk egy kicsit visszanézni arra, amit eddig megértettünk. Sámsonnak a neve: Nap fia. Nekünk is az a nevünk: Isten gyermeke. Jézus a Nap, a lelki napja ennek az egész világmindenségnek. Nélküle semmi nem volna. Sámsonnak az életében egy csodálatos kezdetet olvashatunk. Isten választotta őt anyjának méhétől fogva. Az anyja megtette, amit Isten mondott, és azt is megmondta az angyal, hogy vele mit kell tenni. Az első alkalommal azt mondottuk, hogy vágni kell. Te vágtál ott ahol vágni kellett? Az Istennel való kapcsolatnak viszont nőni kell. Sámsonnak az Úrhoz való tartozását, a megszentelt voltát a haja jelképezte. Ennek kellett nőni. Így mondta az Ige: “és kezdé megszabadítani”. Valami elkezdődött, és nagyon jól kezdődött. Emlékezzünk vissza a hitrejutásunkra, a mérhetetlen nagy örömre, az első engedelmességre, amikor azt mondtuk: megteszem amit az Úr mond. Jól kezdődött, mert Isten kezdte el. Hányszor mondja az Ige: “Amit lélekben kezdtetek el…” (Gal 3,3).
Volt olyan dolog a Sámson életében, amit nem vágott le. A Saul életében is volt ilyen. Az Úr azt mondotta, hogy mindent ki kell irtani, és mégis eldugta az ökrök és juhok elejét. Sámuel azt kérdezte: “Micsoda az a juhbégetés, amely füleimbe hat, és az az ökörbőgés, melyet hallok?” (1Sám 15,14). Lehet hogy úgy jössz az Úr elé, én engedelmes voltam igazán, egészen. “Mint a varázslásnak bűne olyan az engedetlenség.” (1Sám 15,23). Vigyázz, amit nem tettél meg, amit megőriztél és nem vágtál le, az megkötöz téged. Akinek van egy kis lelki hallása, az hallja a juhbégetést és az ökörbőgést, a le nem vágott dolgok iszonyú hangját. Hallod a magad életében?
Így volt Izráel életében is. Minden ellenséget ki kellett írtani. Így mondja a 4Móz 33,55: “Ha pedig nem űzitek ki annak a földnek lakosait a ti színetek elől, akkor, akit meghagytok közülük, szálkákká lesznek a ti szemeitekben, és tövisekké a ti oldalaitokban.” Amit meghagytál, amit megkíméltél, az téged is tönkretesz. Sámsonnak megmaradt az óemberi természete, a le nem vágott kettősség. Tudod-e mi az, amit az életedben meghagytál? Ami kedves, ami tetszik neked, az eszem, hogy olyan gyorsan kapcsolok, és annyi jó képességem van, a teheteségem, amiért becsülnek, – csak nem fogom levágni? Rettenetes állapot a kettősség, az érzéki ember összekeveredett a lelkivel, a régi az újjal. Sámsonnál láttuk ezt a torz hívő életet. Mindenki tudja, hogy ez már nem az Úrtól való. Világos lett-e a számodra, hogy mi a keverék?
Isten szolgája nem lehet érzéki ember, a hiúságnak, a testnek a szolgája. Sámson nem adta át igazán szívét az Úrnak, a testi kívánsága és az érzelmi élete megmaradt. Most látjuk a legrettenetesebb dolgot, az ő nagy szerelmét, Delilát. Neked nagyon sok szerelmed van, nagyon sok bálványod, ahogy Izráelnek mondja az Ige: annyi istened van, ahány városod. Sámson sok-sok mindenhez ragaszkodott, de a nagy szerelme Delila. Ki a te életedben Delila?
Sámson a szíve szeretetével szerette Delilát, de ez a szeretet egyoldalú volt. Delila a pénzt szerette. Mindenki adott neki ezerszáz siklust. Nem tudom te mennyiért adod el Jézust? Júdás harminc ezüst pénzért adta el. Nálad mi az árfolyam? Egyszer a szívemig ért az a mondat: “A fiamat meg fogják becsülni.” Nem tudom mennyi lehetett az a pénz, amiért Delila eladta Sámsont. Csodálkozva figyelem, ez az asszony nem is csinál titkot abból, amit tenni akar Sámsonnal. Sámsonnak azonnal azt kellett volna mondani: Delila, vége köztünk mindennek. De ez az ember elvesztette az eszét. Világosan megkérdezi: “Mondd meg nekem, miben van a te nagy erőd, és mivel kellene téged megkötni, hogy megkínozhassanak téged?” Hát hogy nem jött rá Sámson és hogy nem értette meg, hogy azonnal szakítania kellett volna?
Sámson már kötve volt, nem kellett már őt semmivel megkötözni. Delila már megkötötte. Már elvesztette a józan eszét, és nem gondolt arra, hogy hát szeret engem ez az asszony? Delilának egy kérdése van, – mivel lehet téged megkötözni? Nyiltan kimondja, el akarlak adni. Végigolvastam a háromféle dolgot amit mondott Sámson. Megint előjön a régi természete, viccet csinál az egészből, mert ugye úgysem köt meg engem senki. Kicsit kicsúfolja Delilát ezzel, hogy ezt csinálj, azt csinálj. Hányszor bizakodik így el a hívő ember, úgysem megy el az Úr, nem lehet a kegyelemből kiesni. Vigyázz, az Isten türelmes! Sámsonnak ez volt a kegyelmi ideje. Isten háromszor végig engedi csinálni ezt a játékot. Látjátok, milyen mérhetetlen nagy az Isten szeretete? Veled is engedi játszani a kettős játékot évek óta, hogy nem egészen, nem igazán Övé a szíved. Azt hiszed, hogy ezt lehet végig így csinálni, hogy nem fog történni semmi?
Mikor hitrejutottam halálosan komoly dolog volt számomra az engedelmesség. Attól féltem, ha egyszer engedetlen leszek, elvet az Úr. Aztán jött az első engedetlenség, és nem történt semmi. És az ember egyre merészebb lesz. Hazudok, és nem történik semmi. Jönnek az önfejűségeink, az engedetlenségeink. Jaj Sámson ne játsz! – ez a kegyelmi idő! Ez veszélyes játék, mert jön a kiáltás: “Rajtad a Filiszteus, Sámson!” Szakadnak a kötelek, és nem történik semmi, újra kérem a bocsánatot, az Úr újra szeret, nincs itt semmi baj, nem kell igazán megtérni. Minden egyes esetnél felugrok újra, és csinálom tovább a régi életet. Rajtad a Filiszteus Sámson, nem érted? Mögötted az ellenség, nem félsz?
Milyen hihetetlen nevetségessé válik Sámson számára ez az egész kiáltozás. Lehet te is úgy vagy, – kárhozat? – elveszíteni a kegyelmet? – nevetséges ez az egész, nem történik semmi. Engedem magam megkötözni, nyugodtan alszom, szakadnak a kötelek. Sámson kötelékekben aludt. Te is alszol? Egy éjjeli lámpára ez az Ige volt írva: “Világosítsd meg szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra.” Nem lehet olyan nyugodtan aludni a kötelékekben. Majd eljön a pillanat, hogy hirtelen felugrom, elmegyek egy csendeshétre, lerázom a kötelékeket, lerázok mindent, nem olyan nagy baj, ami közben történik. Majd jön egy Ige ami felébreszt, és mint a semmi málnak le a kötelek. Hiszen van erőm, van kapcsolatom, Uram.
Sámsonnak ez volt a kegyelmi ideje, háromszor egymásután. Érzed a könnyelműségét? Mindig mond valami vicceset Delilának, mindig meg lehet kötni új kötelekkel. Nem voltál még úgy, hogy mi lesz ennek a kettős játéknak a vége? Nem voltál már úgy, hogy mi lesz ennek a kettős életnek a vége? Testvér nem félsz? És látjátok megy tovább, megint szétszakadnak a kötelek, semmi baj nincs, játsza a megszokott játékot, – lehet így is hívő életet élni. A kis engedetlenségek, meg amikben tudom, hogy nem az Úr szerint járok, nem baj, lehet így is, hiszen én az Övé vagyok, az Ô választott gyermeke. Vigyázz, lejár a kegyelmi idő. Tudod, hogy Isten órája megy előre?
Nem tudom megéreztétek-e, hogy a harmadik már veszélyesebb a többinél, itt már beszél Sámson a hajáról. Nem mondja még meg, csak azt mondja, össze kell fonni a hajamat. Eddig csak a kötelekről beszélt, de most már a hajáról is. Miért beszél Delilának arról, ami szent?! Most már összefonja a haját a kötéllel. Ki meri mondani Delilának: ha összefonod az én fejemnek hét fonatékát a nyüstfonállal. Úgy félek, hogy már összeszövöd az istenit az emberivel, hogy már valami olyan van az életedben, amiben a kettő végzetesen össze van szőve. Isten dolgaiba már belefonod a világ dolgait, már nem tudsz különbséget tenni. Olyan sokszor hallom Isten gyermekeit, mikor szórakozás közben bemondanak egy Igét: na testvérek, járuljunk az úrasztalához. Vagy elindultunk egy keskeny ösvényen és valaki megszólalt: aki a keskeny úton jár üdvözül. Már össze van szőve, a viccben benne van már az, ami szent. Hallottál már embereket úgy beszélni, akiknél az ami szent, már össze van szőve a szennyel? Szegény Sámson, hát miért kellett a hajáról beszélni Delilának? Miért kell a viccet összeelegyíteni az Isten dolgaival?
Lehet tréfálni, csak ne a szent dolgokkal. Nevess, szórakozz, vannak dolgok amiken lehet nevetni, csak ne legyen belekeverve a hajad. Érezzük, hogy ez milyen veszélyes terület? Kezd lejárni az idő, így nem lehet tovább csinálni, Delila egészet kíván, és az Úr is egészet kíván. Figyeld meg, mit mond Delila a harmadik becsapás után. “Miképpen mondhatod, hogy szeretlek téged, ha szíved nincsen én velem?”Jaj ha most az egyszer belerémülnél ebbe a mondatba. Delila a szívedre pályázik! “Adjad fiam a te szívedet nékem!” (Péld 23,26). Egyszer meghallottad, odaadtad. Látod, most más kéri. Eddig felemáson is jó volt Sámson, – de mostmár nincs tovább. Delila élesen törésre viszi a dolgot. Érzed-e mit jelent, ha nem Isten viszi törésre, hanem Delila?
Az elején az Úr vitte volna döntésre, szakítania kellett volna, amikor érezte Sámson, mozog a szívem, szeretem Delilát. Ott kellett volna igazán vágni. Most már Delila birtokon belül van, – biztosra megy. A szíved kell Sámson, itt nem elég egy kis tréfa, játék, a szíved kell! “Miképpen mondhatod, szeretlek téged, ha a szíved nincs velem?” Hadd kérdezzen ma az Úr téged: Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem? Miként mondhatod, hogy szereted Ôt, ha a szíved távol van? Ez a nép csak szájával közelít hozzám. Mondhatod a szép imádságot összekeverve a nyüstfonállal. Micsoda szennyes keverék az imaéleted, mondod a szép szöveget, benne a saját kívánságod, a saját dicsőséged. Amikor imádkozol, kivel beszélsz? Igazán az Istennel beszélsz, vagy fél füllel figyeled, mit szólnak hozzá a testvérek? Most olyat imádkozok, hogy mindenki mondhassa rá a nagy “áment”. Tetszeni akarok még az imádságomban is. Már össze van fonva a hajam fonadéka a nyüstfonállal. Az imaéleted a dicsőségvággyal. Jaj Sámson! mondod az üres frázisokat szív nélkül.
Delila kimondja, – hogyan mondhatod hogy szeretsz, ha szíved nincsen én velem? Így mondja az Ige: “Mikor aztán őt mindennap zaklatta szavaival, és gyötörte őt, halálosan belefáradt a lelke.” Nem tudom nem fáradtál-e már bele ebbe a kettős életbe? Hogy tudod ezt csinálni, hogy vagy képes erre a fárasztó robotra, amit te hívő életnek nevezel? Hogy vagy képes erre az örömtelen, igazi életnélküli kegyességre? Olyan sok hívő vallásosodik vissza. Nincs ott már semmi, halálosan belefáradt. És látod gyötör ez a kettősség. Most már csak egy kérdés van testvér, – kicsoda nálad Delila, a te halálos szerelmed? Ma nagyon határozottan gondolj arra, kié a szíved? Ki a te Delilád? Lehet hogy valaki, aki soha nem lett az enyém. Abban soha nem lehet csalódni. Ady így mondja: “Meg akarlak tartani téged, azért választottam őrödül a megszépítő messzeséget.” Lehet hogy ott van a megszépítő messzeségben, akit soha nem felejtettél el. Lehet hogy a gyermeked, talán valamelyik, amelyikkel szemben mindig meglágyul a szíved, aki egészen olyan mint te vagy. Talán valaki, egy személy, egy ember, – és a szíved nincs már osztatlanul az Úrnál.
Lehet hogy egy testvér, akibe mindent belehelyeztél, egy hívő ideál. Változnak az emberek, de mindig van egy Delila az Úr helyén. Lehet hogy Delila valami, aminél ott van a szíved. Lehet hogy a szép lakás, a művészet, a munka, valami, amire gondolsz napközben, amiért csinálsz mindent, amivel tele van a szíved, még imádság közben is arra gondolsz, hogy fogod csinálni a dolgaidat. Mi a Delilád? Jó volna most nagyon határozottan megállapítani. Talán egy bűn gyötör, kínoz, zaklat, mégsem tudom otthagyni. Gondolok azokra, akiket az önfertőzés, önkielégülés gyötör, zaklat, és mégis szereti. Akarsz egyáltalán megszabadulni? Itt van a kettősség, hogy vágyom is rá, örömöt okoz, élvezetet, de utálom, gyűlölöm, nem akarom soha többé csinálni, megtagadom, megvetem, mégis szeretem. – Ki a Delilád?
Lehet hogy a nagyzolásod, a dicsőségvágyad, hogy csak leszek én valaki. Ki a Delilád? Lehet hogy a világ, a társaságod. Így mondta egyszer valaki: tudod ebben a ruhában nem lehet elmenni rendes emberek közé. Kik a rendes emberek? – Hát a társaságom, a kultúremberek, a művészek, én onnan tértem meg. Ki a Delilád, akitől nem tudsz elszakadni? Utána mindig érzed, hogy megkínoz, meggyötör, megint mondtam valamit, amit nem kellett volna.
Úgy szeretném nagyon személyesen és egyszerüen elmondani: egyik sem, – te magad! Az “én”, önmagam vagyok a halálos szerelmem. Minden embernek csak egy halálos szerelme van: önmaga. A másik embert is csak azért szereti, mert az szereti őt. Aki neked szépeket mond, hízeleg, az jöhet a keblemre, mert dicsérte Delilát. Jaj testvér vigyázz, kié az egész szíved!? Nem úgy van, hogy a hívőségben, a szolgálatban, az Úr követésében is mindig Delilát keresed? Nála is a magad örömét, a magad dicsőségét, boldogságát, szolgálatát. Simon, Jónának fia, kié az egész szíved? Bár az Isten most eléd rajzolná a benned lakó egyetlen szerelmedet. Jaj ha megsértik, ha valaki nem úgy néz rá, ha mondanak rá valamit.
A szíved, így mondja Delila, – nincs velem! Delila megkínoz téged és tönkretesz. Előre tudod hogy el fog árulni, és mégis szereted. Hát bolond ez a Sámson? Pontosan tudod mit gyötört már az éned, mit szenvedtél már miatta, és mégis szereted? Nagyon kérlek, nézz ma szembe ezzel, mert ennek a bolond embernek a története a te történeted. Tanácskozol vele, elmondasz neki mindent, ahogy Sámson elkezdte neki mondani az Isten titkait. Megbeszéled az óembereddel amit az Úr neked mondott, hogy majd a kirakatba tegye és elmondja fűnek-fának az Isten dolgait? Pál apostol 14 évig hallgatott arról, amit az Úr mondott neki. Hogy akarsz az Ô szerelmese lenni, ha nem őrzöd meg kettőtök titkát?! Ha nincs elrejtett életed együtt a Krisztussal Istenben, ha nincs olyan eledeled, amit senki más nem tud, amit csak Vele beszélsz meg, ha mindig Delila veszi szájára a szentet. Miért tanácskozol testtel és vérrel, ha az Úr mond neked valamit, hogy tedd meg? Miért tanácskozod meg vele, és engeded, hogy kivigye az utcára: tudod adtam, tettem.
Hogy vállalod ezt a rettenetes kapcsolatot? Sámson elmondta minden titkát. Látod mire használta Delila a hajad, az Úrral való kapcsolatod, a rejtett imaéleted? Olyan sokszor mondják nekem: tudod mert én is imádkoztam érted. Istenem, hát el kellett ezt mondani, hát tudomásomra kellett ezt hozni? Delila dicsekszik, beszél a Sámson dolgairól. Az Úrral való kapcsolatod, amit mond neked az Úr, hogy imádkozz, kiviszed a piacra, a hívő piacra, ahol mindennek árfolyama van.
Sámson elárulja Delilának minden titkát, és az embernek megszakad a szíve. “És kitárta előtte az egész szívét, és monda néki: Borotva nem volt soha az én fejemen, mert Istennek szentelt vagyok anyám méhétől fogva; ha megnyírattatom, eltávozik tőlem az én erőm, megerőtlenedem, és olyan leszek, mint akármely ember.” Ha megnyírattatol, ha ez a kapcsolat végleg megszűnik, mi marad akkor neked? Vigyázz Sámson, ne tárd ki a szívedet, csak egyedül az Úr előtt. De most szeretnélek kérni, – ma tárd ki Előtte egészen. Légy őszinte a szíved legmélyéig, mert látod Ôt csalod meg, amikor Neki nem mondod el azt, ami a szíved mélyén van. Olyan jó volna ma igazán őszintén elmondani Neki mindent. Hiszen az Úr is kitárta az Ô egész szívét. Ô nem Delila!
Valaha belecsodálkoztatok-e abba, hogy Istennek volt bátorsága így kiszolgáltatni magát, ennyire fenntartás nélkül kimondani, hogy: szeretlek! Lehetett arculköpni, meggyalázni, keresztre feszíteni, – így kiszolgáltatta magát. Ugye neked soha nem volt bátorságod erre? “Mi szeressük Ôt, mert Ô előbb szeretett minket!” A kereszt az Isten véres szerelmi vallomása, amivel kitárta az egész szívét az embernek. Mindent tehetsz Vele. Állj ma az Isten érted meggyalázott szeretete elé, s add oda az egész szíved Annak, Aki az egész Lényét adta érted. Szánjátok hát oda magatokat mindenestől, egészen. Ez az egy válaszod lehet, a többi mind hazug beszéd.
Imádkozzunk!
Uram, köszönöm Neked, hogy ma nagyon élessé tetted a helyzetet. Köszönöm, hogy egész szívvel Téged választhattalak. Úr Jézus légy segítségül, hogy ez a választás becsületes, őszinte, igaz legyen. Áldd meg ma Előtted állásunkat. Hadd mondjuk meg Neked azt, ami egyedül Téged illet: Uram Te mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek Téged.
Ámen.